A tizenhat éves Cheyenne Wilder az autó hátsó ülésén alszik, amíg a mostohaanyja kiváltja a receptjét a gyógyszertárban. Mielőtt Cheyenne rájönne, hogy mi történik, az autót ellopják. Griffin ugyan nem akarta elrabolni a lányt, de amint a fiú apja megtudja, hogy Cheyenne a Nike cég elnökének a lánya, minden megváltozik. Váltságdíjat követelnek a lányért. Hogyan is élhetné túl Cheyenne ezt a rémálmot, hiszen amellett hogy tüdőgyulladása van, a lány még vak is.
A történetet két szereplő oldaláról ismerjük meg. Egyrészt ugye ott van Cheyenne, a szerencsétlen leányzó, aki nemcsak hogy nagyon beteg, de még vak is. Ennek ellenére nagyon erős jellem, nincs sok esélye kijutni a semmi közepén levő házból, ahol négyen tartják fogva, de minden lehetőséget számba vesz és folyamatosan mérlegel. Ezért is beszélget Griffin-nel, mert tudja, hogy ő egyedül megértő négyük közül, és ha odáig jutnának a dolgok, hogy el akarnák tenni láb alól, a fiú talán kiállna mellette. Érdekes azonban, hogy ennek ellenére is nagyon sok közös dolog van bennük, furcsa kapcsolat alakul ki kettejük között, ahogy megismerik egymás múltját és problémáit. Griffinről ugyanis kiderül, hogy egyáltalán nem rossz fiú, de hát egy olyan apa mellett, mint Roy, nem is nagyon tud mit csinálni. Az anyja még régebben lelépett, vagy hát nem, mert én itt sokkolódtam legnagyobbat a történet folyamán; de a lényeg, hogy Griffin-nek egyáltalán nincs kihez fordulnia, miközben a megélhetésükhöz neki is szüksége van bűncselekményekhez folyamodnia, mert hát ebben a környezetben nőtt fel. Annak ellenére, hogy neki sikerült véletlenül elrabolnia a lányt, mindvégig kitartott mellette, és végeredményben nagyon sok mindent köszönhet ennek az egész élménynek, még akkor is, ha tulajdonképpen bűntársnak számított.
A Contemps miatt olvastam el a könyvet, de igazából sosem gondoltam, hogy ez nekem tetszeni fog. Valahogy annyira túlzásnak éreztem, hogy egy tüdőgyulladásos, vak, elrabolt lány szemszögéből látjuk a dolgokat, elképzelhetetlenek tartottam, hogy valahogy ennyi minden összejöjjön. De szerencsére túlléptem a fülszöveg okozta aggodalmaimon, mert amint elkezdtem olvasni a könyvet, egyből magával ragadott. Teljesen valóságosnak éreztem az egészet, szerintem az is egészen reálisan van ábrázolva, ahogy Cheyenne érzett, meg úgy egyébként, hogy milyen lehet mindez egy vak kislány oldaláról. A befejezés egy kicsit furcsa volt, de azért nem mondom, hogy nem tetszett. Újabb köszönet a Contemps-nek ezért a gyöngyszemért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése