A Cryer's Cross nevű kisváros lakossága eléggé feldúlt, miután az egyik iskolás lány, Tiffany, nyom nélkül eltűnik. A kényszerbeteg Kendall pedig még nehezebben viseli amint nap mint nap szembesül Tiffany üres iskolai padjával, de az élet valahogy megy tovább... Egészen addig, amíg Kendall barátja, Nico is eltűnik. Most a város egyenesen pánikban van, sorra gyártják az összeesküvés-elméleteiket, amik összeköthetik a két fiatal eltűnését. Kendall pedig magányos, depressziós, a kényszerbetegsége is felerősödik, azonban még így is, vagyishát éppen ezért felfedezi, hogy valami mégiscsak összeköti Nico-t és Tiffany-t. Ugyanis mindketten ugyanannál az iskolai padnál ültek. Kendall érzi, hogy kezd megőrülni, azonban valami mégis vonzza őt ahhoz az asztalhoz, hallja Nico hangját, és valaki üzeneteket hagy neki az asztalon. Talán Nico az? Valahol mégiscsak életben van és így próbál üzenni neki? És hogyna tudna Kendall segíteni neki? Egyedül az új fiú, Jacian hisz Kendall-nak, akit a lány borzasztóan idegesítőnek, és egyben vonzónak is talál. Ahogy próbálnak Nico nyomára bukkanni, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és a város történelmében levő halálos titokhoz is...
Körülbelül egy fél éve várok ennek a könyvnek a megjelenésére, azóta, hogy befejeztem Lisa McMann Dream Catcher sorozatát. Szerintem nagyon eredeti volt Kendall kényszerbetegsége, néha tényleg nagyon tudtam sajnálni szegényt, hogy minden este hatszor ellenőriznie kellett, hogy minden ajtó és ablak rendesen be van-e csukva, vagy hogy elsőként kell érkeznie az iskolába, hogy meg tudja igazítani a padokat, különben nem tud koncentrálni semmire sem. És hogy tényleg ennyire megviseli mind Tiffany, mind Nico (aki tegyük hozzá, hogy gyerekkori legjobb barátja, és mostanra már talán jártak is) eltűnése. Éppen ezért nem értettem, hogy miért kellett Jacian feltűnésével szinte teljesen megfeledkeznie Nico-ról. Ezt a részt valamiért nem tudtam szeretni, mert szerintem ahhoz képest, hogy Kendall-nak mennyi problémája van, túlságosan is hamar rájött arra, hogy Nico iránt sosem vonzódott úgy, mint Jacian-hoz. Ami pedig brutálisan nagy áll-leesés volt részemről, az az egész rejtélynek a megoldása. Ennyii???? Mert ahhoz képest, hogy milyen jó hangulatot teremtett McMann, főleg ugye Kendall betegségével, ez a titok az eltűnések mögött rettenetesen nevetségesre, komolytalanra, hihetetlenre, oda nem illőre sikeredett.
Ennek ellenére én várom McMann további regényeit, mert olvasni valahogy nagyon szeretem, talán az egyes szám harmadik személyben történő elbeszélés miatt. Vagy mert egyszerűen csak jók a történetei. A következő, a szeptemberben megjelenő The Unwanteds viszont sajnos egyelőre még nem keltette fel az érdeklődésemet, na de majd meglátjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése