Irdatlan sok bejegyzéssel le vagyok maradva, mert mostanság úgy tűnik gyorsabban olvasok, mint hogy lenne időm gép elé ülni. Ezért a következő néhány bejegyzést lehet hogy még az átlagosnál is jobban össze fogom csapni.
A végzős Lucy mindennél jobban szeretné megtalálni a Shadow nevű graffiti-művészt. Munkái az egész városban fellelhetők, de a srác nincs sehol. Pedig Lucy most is csak alig öt perccel maradt le róla, és csak annyit tud a fiúról, hogy körülbelül egyidős vele, és egész biztosan jól kijönnének, mert annyira egyforma az ízlésük. Aztán ott van Ed, aki az utolsó fiú, akivel Lucy valaha is szóbaállna, főleg a félresikerült randijuk után. Ed azonban mégis azt állítja, hogy tudja hol lehetne Shadow-t megtalálni. Egész éjjel a várost járják együtt, olyan helyekre tévedve, ahol Shadow rejtett kéznyomaira bukkannak, ahol nem csak az alkotó gondolatait, hanem egymást is egyre jobban megismerik. Shadow-t azonban sokáig nem találják meg, vagy az is lehetséges, hogy csak Lucy nem akarja észrevenni azt, ami mindvégig az orra előtt volt?
Mégmielőtt bárki megijedne, hogy milyen szemét vagyok, amiért elspoilerezem az egész olvasmányt, azt kell mondanom, hogy nem így van. Egyrészt már maga a fülszöveg előtte, hogy kicsoda Shadow, másrészt pedig ha el is kerüljük a fülszöveget, már rögtön az első oldalakon kiderül az olvasó számára, hogy mi a helyzet, harmadrészt pedig egyáltalán nem ez a lényeg.
A lényeg ugyanis az, hogy felváltva kapjuk meg Lucy és Ed oldaláról a történteket, kiegészítve a Költő néhány versével. Kettejüknek már van múltjuk, még akkor is, ha elég rövid, és nem éppen úgy végződik, ahogy arra bármelyikük is számított volna. És most mégis úgy döntenek, hogy túllépnek a negatív érzelmeiken, és eltöltenek együtt egy különleges éjszakát. Ahol nem csak a híres-hírhedt graffiti-művész rejtett gondolataira deríthetnek fényt, hanem egymáséira is. Hogy vajon mi sikerült egykor ennyire félre? Hogy miért nem tudtak akkor régen beszélgetni egymással, most pedig miért olyan jó minden? Hogy akkor utána miért nem beszéltek egyszer sem egymással? Hogy miért hagyta ott Ed a sulit? Hogy miért akarja Lucy annyira megtalálni Shadow-t, aztán pedig miért érzi azt, hogy talán ez az egész nem is olyan fontos? És vajon merre tart ezután az életük, és vajon mit kezdenek a lehetőségeikkel?
Mondhatnám, hogy tulajdonképpen semmi különös a történet, már-már átlagosnak is nevezhetném, de mégsem az. Mert ennyire szerethető történet, ennyire szerethető karakterekkel csak nagyon ritkán jön velem szembe. Most pedig óriási szerencsém volt. Cath Crowley mostantól mentve a kedvenceim között, és figyelni fogom a további regényeit, az egyszer biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése