Ez most nem hagyományos blogbejegyzés lesz. Egyrészt mert a Harry Potter nálam újraolvasás, ráadásul az első rész esetében legalább huszonötödjére, másrészt pedig nem magáról a könyv tartalmáról szeretnék írni, hanem minden másról, ami Harry Potterrel kapcsolatos.
Az történt ugyanis, hogy a fejembe vettem, hogy a nyáron újraolvasom az összes Harry Pottert, és utána megnézem az összes filmet 1-8-ig. Aztán persze ez a projectem befuccsolni látszik, mint sok minden más is, de azért a HP-ket folyamatosan olvasom, lassan, de biztosan, aztán maximum karácsonykor eljutok odáig, hogy egy napot HP-filmnézéssel fogok tölteni. Remélem legalábbis. Most a második rész második félénél járok amúgy, és korántsem biztos, hogy minden részről külön bejegyzésben írok, de ez majd kiderül. De az első résszel kapcsolatban gondoltam elmesélem, hogy hogyan ismertem meg Harry Pottert.
Kiskoromban ugyanis nagyon-nagyon sokat olvastam. Volt egy nagyon kellemes kis hintaszékem, abban töltöttem el az unalmas óráimat, ugye mivel mással, hát olvastam. De akkor még tényleg mindent. Indiánregényeket, Verne összest, Rejtőt, meg ezernyi izgalmasabbnál izgalmasabb könyvet. Külön kiemelem Az egri csillagokat, amit mindenki utál, meg szid, mert nem lenne szabad kisgyerek kezébe adni, mint kötelezőt. Hát én imádtam, minden egyes sorát, pedig jóval ötödikes korom előtt olvastam. Aztán évek múlva eljött az a furcsa tinédzserkor, amire én konkrétan abszolút nem emlékszem, csak amit a családom mesélt. Semmi nem érdekelt, nem csináltam semmit, ültem a tévé előtt, hazajöttem iskolából, mi történt? Semmi. Gyakorlatilag mindenre ez volt a válaszom.
Anyu persze próbálkozott mindenfélével, míg végül megvette nekem a Harry Pottert. Az első részt, jóval azelőtt, hogy bárki hallott volna róla bármit, mégcsak nem is az volt a borítója, amit mostanra már mindenki ismer. Hanem zöld volt, rajta volt Harry Potter a villám alakú sebhelyével, meg a karján ott pihent Hedvig. És persze tele volt a kötet elgépelésekkel, helyesírási, meg egyéb hibákkal, én pedig a lap alján strigulázgattam, hogy melyik oldalon hány hiba van. Persze akkor még nem olvastam el azonnal. Letettem az ágyam mellé, és ott pihent egészen addig, amíg anya meg nem unta a dolgot. Közölte, hogy holnap akkor kikérdez a könyv első 25 oldalából. Elolvastam, kikérdezett, holnap jön a következő 25. És így tovább. Csak amikor a harmadik nap eljött, én már a könyv második olvasásánál jártam, boszorkány akartam lenni, és teljesen magával ragadott az a világ, amit kaptam tőle. És persze újra normális gyerek lettem, normális érdeklődési körrel, vagyis legalább újra olvastam.
Van még néhány kedves, meg olykor kevésbé kedves történetem a HP-vel kapcsolatban, amiket még szívesen megosztanék, de ez volt minden, amit az első részhez tudok kötni. Szóval amint újraolvasom a többi részt is, majd sorra megosztom ezeket. Azt hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése