Már egy ideje sort akartam keríteni erre a filmre, mert Brittany Murphy-t szeretem, a japános filmeket szeretem, a rament nagyon szeretem, szóval ez egyszerűen kellett. Igazából teljesen ugyanilyet vártam, szóval nem okozott csalódást, de igazából pozitív élményt sem nagyon. Azt hiszem ennek az oka pont Brittany Murphy volt, aki szerintem teljesen jó olyan szerepekben, amikor Dakota Fanning-el kell bohóckodnia, de itt nagyon nyögvenyelősen alakított.
A történet körülbelül annyi, hogy Abby kimegy Japánba a barátjához, aki másnap reggel elhagyja, és ő pedig ott marad egyedül, miközben egy szót nem ért a nyelvből. És egy különös érzés miatt úgy határoz, hogy meg akarja tanulni a ramenkészítést a szomszédos ramen bárban, a kissé mogorva szakácstól. Ami azt illeti, meglehetősen sokáig tart, míg a sok kiabálás és don't understand után eljutnak arra a szintre, hogy 'wakaru ka?' 'sukoshi' (azaz: 'érted?' 'egy kicsit'). Hadnemondjam, kicsit gázos, hogy a csaj 1 év után sem tud sokkal jobban japánul, mint az elején. Ja, és az sem volt furcsa, hogy a nagyi nagyjából teljesen ugyanazt mondja a csajnak amit a szakács, de a nagyit érti, a férfit meg nem. Erre mondják, hogy a nők félszavakból is megértik egymást, bár szerintem ez egyazon nyelvre igaz, nem pedig olyanra, amiből a csaj 1 év után sem tud egy kukkot sem megjegyezni. Vagyis én nem láttam fejlődést.
Na jó, a történetből nem akarok többet elmondani, szerintem mindenki nézze végig, akinek van egy kis kedve a japán hangulathoz. A befejezést ugyan kicsit elrontották azzal, hogy így aztán abszolút semmi értelme nem lett az egésznek, de talán ez nem is fontos. Toshiyuki Nishidát pedig jó volt viszontlátni a Kurosagi után, úgy látszik ez a fickó mást sem csinál a filmekben, csak eszik. Na de azt mindig nagyon művészien teszi (legalábbis az alkotók próbálják valami olyasminek beállítani).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése