Egyáltalán nem szerepelt Jessica Packwood végzős tervei között, hogy hozzámenjen egy vámpírhoz. De ekkor feltűnik egy bizarr (és nagyon helyes) cserediák, Lucius Vladescu, aki azt állítja, hogy Jessica egy román hercegnő, és nem mellesleg születésükkor egymásnak ígérték őket. Jessica pedig készen áll arra, hogy drámai átváltozáson menjen keresztül: átlagos amerikai tinédzserből európai vámpírhercegnővé. De amikor egy álnok pompomlány is kiveti a hálóját Luciusra, Jess azon találja magát, hogy vissza kell hódítania az önfejű hercegét, meg kell állítani egy készülő vámpírháborút, és meg kell mentenie Lucius lelkét az örök pusztulástól.
Ezer éve szemeztem ezzel a könyvvel (is), pont tavaly nyáron írtam a Jekel loves Hyde-ról (szintén Fantaskey-től), és már akkor is említettem, hogy nemsokára ezt is elolvasom. Hát eddig váratott magára, azt is csak azért, mert jövőre jön a második kötet, és gondoltam időben behozom magam, meg még Lucius és Antanasia esküvőjét is el szeretném addig olvasni. Hát most mit mondjak? Vámpíros történet, de számomra legalább olyan kedves meglepetés volt, mint Meg Cabot-tól az Olthatatlan vágy, főleg mert mindkettőben voltak bőven olyan szövegek, amiknél szakadtam a nevetéstől.
Itt ugyanis van egy vámpír hercegünk, egyenesen Romániából, fényűző kastélyból, aki hercegi nevelésben részesült; ennek mondjuk része volt néhány durvább testi fenyítés is, de csak hogy erősítse a jellemet. Na szóval ez a herceg, Lucius Vladescu elindul a messzi Amerikába, még annak is egy parányi részére, egy farmra, hogy megtalálja rég elvesztett jegyesét, Antanasia Dragomir hercegnőt. A probléma csak az, hogy akit talál, az nem más, mint Jessica Packwood, egy teljesen átlagos amerikai leányzó, aki egyszerű, visszafogott életet él, vegán, és természetesen egyáltalán nem hisz a természetfeletti dolgokban, így a vámpírokban sem. Luciusnak tehát nehéz dolga van, egyetlen útmutatásként egy vámpírtinédzser segédkönyvet tud adni a lánynak, mert hogy ő aztán egyáltalán nem ért az érzelmekhez. Meg az átlagos amerikai lányokhoz, akik nem viselkednek hercegnő módjára. Az egyetlen amit Lucius tenni tud ebben a lehetetlen helyzetben, hogy levelekkel bombázza szeretett(?) nagybátyát, és hihetetlen vicces stílusban mutatja be az amerikai átlagéletet.
Annyira szerettem olvasni, elsősorban a stílusa miatt, meg a sztereotip figurák miatt, akiket egyszerűen nem lehetett nem kedvelni. Én alig vártam, hogy egy-egy történés után Lucius tollat ragadjon, és beszámoljon minderről Vasile bácsikájának. Vagy hogy horvát népzenét hallgatnak, ki hallott már ilyet? :D Annyit tudtam az összes Lucius-szövegen, Lucius-párbeszéden, meg az egészen nevetni, hogy az valami hihetetlen. Pedig egyáltalán nem erre számítottam, így utólagosan pedig annyira örülök, hogy ezt kaptam. És alig várom már a második részt, vagy hogy akármi mást olvashassak Fantaskey-től. Mert ez vagy százszor jobban tetszett mint a Jekel loves Hyde, az egyszer biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése