A Burn Bright egy újabb kötet a mostani disztópikus regények, regénysorozatok sorában. Igaz, már márciusban megjelent, de mostanáig valahogy sikerült rendre átsiklanom felette, míg végül annyit láttam a borítóját a goodreads-es böngészéseim során, hogy elég rendesen beleszerettem. Ezek után pedig muszáj volt minél előbb sort kerítenem rá.
Retra egy olyan helyen nőtt fel, ahol mindig is nagyon fontosak a szabályok. Nincs szórakozás, nincsenek könyvek, nincsenek barátok, kapcsolatot egyedül a családtagjaiddal tarthatsz fent, de az sem lehet túl szoros, érzelmekre épülő normális kapcsolat. Ebből a világból szökött Ixionba, az állandó szórakozás és bulik tiltott helyére Joel, Retra testvére, gyakorlatilag szó nélkül. Azóta csak még jobban megnehezedett Retra élete, a családjával is megromlott a kapcsolata, felügyelőt helyeztek ki hozzájuk, aki, bár nem mondjuk ki nyíltan, de egyértelműen szexuálisan zaklatta a lányt, ráadásul egy állandó fizikai fájdalmat is el kell tűrnie, büntetésképp. Nem véletlen, hogy egy évvel később Retra is a testvére után szökik, de nem azért, mert az önfeledt szórakozásra vágyna, hanem hogy visszahozza onnan Joel-t.
Ám útban Ixion felé, hallva a pletykákat és egyre jobban megismerve a várost, Retrának rá kell jönnie, hogy ez a hely egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzelte. Nem szól minden a szórakozásról, itt is legalább olyan szigorú szabályok vannak, mint a lány korábbi lakhelyén. A legfontosabb szabály, hogy ide csak olyan fiatalok jöhetnek, akik bulizni akarnak, és ezzel együtt hamar kiégni. Sokan már át sem jutnak Ixion határán, mert vagy kalózok rabolják el őket útközben, vagy valamilyen más céllal érkeznek, és ezt szigorúan kiszűrik egy ellenőrzésen, vagy túl öregnek bizonyulnak, és ilyenkor átszállítják őket más helyre, amiről senki sem igazán tud semmit. De ugyanez vonatkozik Ixionra is. Ha valaki már túl idősnek számít, azt elszállítják; és bár nem nagyon mondják meg, hogy ki mennyi idős, de én úgy gondolom, hogy körülbelül 20 körül járhat mindenki, még az idősek is. Ixionban sosincs világosság, nincs olyan, hogy reggel, vagy este, az időt sem nagyon lehet érzékelni, sőt még alvás sincs, csak egy kis pihenés, amire akkor van szükséged, amikor a tenyeredbe égetett jel jelez. Viszont ha nem veszed figyelembe a jelzést, és tovább tart a buli, akkor hamarabb kiégsz, és hamarabb elszállítanak, ki tudja hová. Van még elég sok szabály, például nem szabad soha letérni a megvilágított ösvényekről, mert gonosz dolgok történhetnek veled, az ösvények mentén ugyanis gonosz lények lesben állva várják, hogy valaki esetleg közéjük csatangol. Mi van még? Ja igen, akármit csinálsz, akármit mondasz, mindig figyelnek azok a különös, mindenhatónak számító kortalan lények (Ripers). Ők azok, akik eldöntik, hogy ki az aki már kiégett, azaz elszállítandó, mint ahogy azt is ők figyelik, hogy kik tűnhetnek gyanús egyedeknek, mert úgy tűnik egyre több a lázadás Ixion ellen.
Az igazat megvallva a Burn Bright engem nagyon lekötött, éjszakába nyúlóan olvastam, egyszerűen nem tudtam letenni. Pedig ez a rész sokfelől egy hatalmas összevisszaság volt, de mivel egy sorozatról van szó, próbálok rá úgy tekinteni, mint egy felvezető kötetre. Ahol nagyon sok mindent megismertünk, nagyon sok minden gyanúsnak tűnik, és kételkedünk, de konkrétan válaszokat semmire sem kaptunk. Éppen ezért várom nagyon a második részt (megjelenés most októberben, Angel Arias címmel), hátha ott fény derül néhány dologra.
Már alapból Ixion létével kapcsolatban is csak találgatások vannak, senki sem tudja, hogy hogy lett ilyen, miért létezik, miért van állandó sötétség, kik a Riper-ek, kik az éjszaka más teremtményei, mi történik az emberekkel, ha elszállítják őket, és egyáltalán hová kerülnek (ez utóbbi mondjuk kiderül, de nem értjük). Vajon Ixion tényleg egy tiltott hely, ahová nem tanácsos megszökni, vagy van valami jelentősége annak, hogy Rollo látott egy Ripert az egykori lakhelyén, ráadásul a Tanács tagjaival súgdolózni? Kinek éri meg fenntartani Ixiont, és főleg az, hogy az emberek szervezetét ilyen hamar tönkreteszik az állandó bulizással, a szerekkel, amiket adnak nekik, és hogy nem hagyják, hogy bármikor is normálisan ki tudják pihenni magukat? És tudom, hogy nem vagyok túl kedves, de számomra a legnagyobb kérdés az volt, hogy mégis mi volt az értelme ennek az egésznek?
És sajnos ez a legnagyobb baja ennek a kötetnek, hogy egyszerűen annyira sok a kérdés, gyakorlatilag Retra minden egyes megmozdulásával, párbeszéd-foszlányával úgy éreztem, hogy egy újabb érdekes talányra bukkantunk, de válaszokat nagyon nehezen osztogatnak. És bár letehetetlen tényleg letehetetlen a könyv, egy idő után már egy picit unalmas, hogy na megint itt egy rejtély, de erről se fogunk semmit megtudni, az egyszer biztos. Pedig az eredeti fülszövege számomra azt sugallta, hogy igen, sok kérdésünk lesz, de válaszokat is fogunk rá kapni. Szóval remélem hogy a következő kötetben ez így is lesz és Burn Bright tényleg csak a felvezetése volt valami nagyobbnak, és a sorozat többi részével együtt kapunk majd valami kerek egészet, ha már ezt most nem kaphattam meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése