A decemberi várólista

Most a karácsonyi időszakban egy picit kevesebb időm lesz (de legalább van valami munkám!), úgyhogy már most örülök, hogy teljesítettem az idei évre eltervezett 150 könyv elolvasását (a 154. van folyamatban :)). Szóval hiába tettem ki 4 napja a képeket, írni mellé csak most van időm. És igen, megint figyelem a friss megjelenéseket, ami mit jelent? Hogy van megint e-book readerem :)) Írni is nagyon szerettem volna, fejben megvolt a Vincent fiúk és Marie Lu Champion-jának a bejegyzése, de szerintem nem fogok odáig eljutni, hogy le is írjam. Na de akkor lent a könyvekről:

A Racing Savannah a Hundred Oaks sorozat negyedik része (már olvasom :)), ami egyelőre pozitívuma a könyvnek, hogy az előzőekkel ellentétben nincs benne vallásos téma, és én ettől már sokkal szívesebben olvasom. Kedves kis romantikus sorozat, amiben mindegyik részben egy újabb fiút és lányt ismerünk meg ugyanabból az iskolából, tehát a szereplőkben vannak minimális átfedések. A Fracture Me Tahereh Mafi Ne Érints sorozatának a 2,5. része, amit azért kell elolvasni, hogy jobban várjuk a harmadik rész februári megjelenését. Én meg remélem, hogy feleveníti nekem a sorozatot, mert konkrétan semmire nem emlékszem belőle, a goodreads is csak annyit mond nekem, hogy nem igazán tetszett a második rész. The Promise of Amazing elsősorban borítószerelem volt, nem sokat tudok a könyvről, sem az íróról (első könyves), de ha a történet is olyan feelgood lenne, mint amilyen érzést a borító áraszt, akkor engem megvenne kilóra. A The Initiate pedig ugyanolyan Divergent sztori lesz Four szemszögéből, mint amilyen szeptemberben a Transfer volt. Kicsit még mindig mérges vagyok Veronica Roth-ra az Allegiant vége miatt, de talán nekem is jót fog tenni egy kis nosztalgiázás Four-ral.

Az alsó sorban olyan könyvek vannak, amiket nem biztos, hogy valóban el is fogok olvasni, de azért érdekesnek tűntek. A Snakeroot egy állítólagosan nagyon várt sorozat, ugyanis a Nightshade folytatása, tehát megtudhatjuk belőle hogyan alakul Calla, Shay, meg a többiek sorsa. Részemről nem lett volna baj, ha nem folytatódik, mert bár az alapsorozat nem volt rossz (egyszer olvasható kategória), a folytatásokkal nem mindig vagyok kibékülve. A Spoils számomra egy olyan történet, amivel kicsit tudok azonosulni. A főszereplő családja nyer a lottón, és onnantól féktelen költekezésbe kezdenek (szülinapra kap a lány egy delfint), míg nem teljesen felélik a pénzüket - csak az a pénz marad, amihez a főszereplőnk 18 éves korában juthat hozzá. Az én közvetlen környezetemben egy olyan család van, akik ha pénzhez jutnak, körülbelül azonnal elszórják totálisan felesleges dolgokra, a számlák befizetésére pedig nem marad pénzük. Úgyhogy az éppen 18-20 éves gyerekeiket úgy engedik el a világba, hogy addigra már brutálisan sok adósságot felvettek az Ő nevükre is. Szóval igen, ilyen van, és szerintem a könyvet is egészen át tudnám érezni. A Roomies történetileg egyelőre nem érdekel, de ami fontos, hogy két írója is van. Sara Zarr, akitől már tényleg évek óta szeretnék valamit olvasni, illetve Tara Altebrando! Az a Tara Altebrando, akinek a tavalyi nyár legjobb olvasmányát köszönhetem (The Best Night of Your (Pathetic) Life), és azóta várok arra, hogy jelenjen meg valami új könyve. Az Ashes to Ashes meg... Igazából utólag nem ezt a könyvet kellett volna ide tennem (hanem a Reece Malcolm-os Amy Spalding új megjelenését), de úgy voltam vele, hogy Melissa Walkertől már olvastam egy könyvet, amiről azt hittem, hogy jó lesz, mert Contemps-es, de nem tetszett a hülye vallásosság miatt (a Small Town Sinners-ről van szó), és gondoltam illene adnom neki egy esélyt. Szóval ez most az.

Novemberi előrejelzés helyett

Kisebb kimaradásokkal most már több mint két éve gyűjtögetem itt átlagban havi 8 könyv formájában a külföldi könyvmegjelenéseket. Most azonban úgy alakult, hogy már lassan másfél hónapja nincs könyvolvasóm (4 éves volt a drága, és egyelőre nem tudják megjavítani, pedig csak a csatlakozója ment tönkre), és karácsonyig nem is fogom pótolni az ilyen jellegű hiányosságaimat, emiatt pedig a külföldi megjelenéseket sincs annyira kedvem nézegetni. Ami egyelőre érdekes lehet, az a holnapi nap folyamán megjelenő Champion, Marie Lu Legendájának a harmadik része, illetve a Crash Into You lett volna kiemelendő, de már volt szerencsém olvasni, és még mindig nagyon ajánlom. Illetve a Goodreads még mindig novemberre írja Cath Crowley-től a The Howling Boy-t, amiről még mindig nincs semmi leírás, sem borító, de én nagyon remélem, hogy valami csak lesz vele, mert a Graffiti Moon bizony nagyon tetszett.

Reader hiányában a papírkönyveknél maradok, és ahelyett, hogy az itthon felgyülemlett több polcnyi könyvvel haladnék végre valamerre, természetesen az új megjelenésekre ácsingózom most is. A hétre például itt van nálam A lány, aki megérintette az eget, a Veszedelmes sorscsapás (amitől még mindig tartok), illetve a Hová tűntél, Bernadette? Mindegyik Maxim kiadós, tőlük amúgy egy csomó könyvet tervezek még elolvasni a friss megjelenéseik közül. Várok arra is, hogy a Könyvmolyképző elkezdje kiadogatni a könyveit, illetve a család részéről Borisz Akunyinnal vagyok feltunkolva, hogy azt mindenképpen olvasnom kell. Ja, és ma a könyvesboltban nagyon sokat szemeztem Alma Katsu Halhatatlanjának a folytatásával, de az első részt is karácsonyra kaptam, lehet hogy a másodikat is megkapnám, ezért nem mertem megvenni.

Múlt héten egyébként körülbelül azt tartottam, amit elterveztem, elolvastam a Farkashalált Bree Despain-től (nem mondhatnám, hogy tetszett, de legalább elmondhatom magamról, hogy befejeztem még egy sorozatot), Abbi Glines-től a Vincent fiúk első részét (valószínűleg írok neki egy külön bejegyzést, attól függ, mennyire lesz időm hozzá), illetve az Allegiant-ot Veronica Roth-tól (még egy sorozat befejezve). Utóbbival kapcsolatban annyira vegyes érzelmeim vannak, hogy Goodreads-en is csak 3-asra tudtam értékelni, mert nem tudom eldönteni, hogy ez most nagyon jó volt vagy nagyon rossz. Valószínűleg mind a kettő. :) / :( Megnéztem pár interjút az írónővel, és lehet, hogy néhány dologban egyet tudok érteni vele, (másban meg annyira nem), de akkor is nagyon kiakasztó volt, és konkrétan az utolsó oldalak alatt legalább háromszor meghaltam belülről, és közben a sírástól is majd megszakadtam.

Itt van amúgy az a Veronica Roth interjú, amivel talán könnyebb megérteni a végét. Elfogadni persze nem lesz olyan könnyű. Szigorúan csak az után nézhető meg, hogy olvastátok a könyvet! Mert kb az első 10 másodpercben lelövi az Allegiant végét. Szóval csak óvatosan!

http://www.mtv.com/videos/movies/971161/allegiant-author-veronica-roth-explains-conclusion-of-divergent-trilogy.jhtml

Heti (Maxim kiadós) összegzés

Továbbra is megpróbálnék visszatérni a blogoláshoz, de természetesen most is úgy történt, hogy máris két könyvnyi lemaradásban vagyok.

Elolvastam ugyanis a Maxim kiadó őszi újdonságai közül kettőt is, Robin LaFevers-től a Gyilkos kegyelmet és Rebecca Donovantól az Elakadó lélegzetet. Mindkettő nagyon tetszett, ha lenne elég időm, akkor mindkettőnek már most elolvasnám a folytatását, és nem várnám meg a magyar megjelenéseket. (Mikor jön? Mikor? Mikor?) A Gyilkos kegyelemben bérgyilkos apácák vannak, és úgy tűnik nagyon bejönnek nekem ezek a bérgyilkos hölgyemények, alig pár napja fejeztem be ugyanis az Üvegtrón első két részét, ami szintén nagyon tetszett. Az Elakadó lélegzethez pedig idegzet kell, de rendesen, nem is nagyon tudok most mit írni róla. Bőven voltak benne frusztráló jelenetek, és nem csak történetileg, hanem írásilag is, amik szerintem nem a fordító hibájából voltak olyanok, amilyenek.

Jövő héten is folytatnám ezt a megkezdett Maxim-sorozatot, megnyertem ugyanis Abbi Glines könyvét, Ha az enyém lennél-t, és tegnapelőtt végre kézhez is kaptam. Meg még egy csomó könyvvel is szemezek a friss megjelenéseik közül, ezekre majd szépen lassan sort is kerítek. Most egyelőre elkezdtem végre Bree Despain-től a Farkashalált (The Savage Grace), pont ideje lenne befejeznem már a Dark Divine sorozatot, hiszen már vagy másfél éve megjelent az utolsó rész, az első kettővel pedig még 2010-ben végeztem. Meg kijött a Divergent (Beavatott) harmadik része is, az Allegiant, egyelőre még nem talált meg hangulatilag, de remélem a végére ez is fog tetszeni annyira, mint az első két rész. Szerintem ez a 3 könyv bőven elég egy hétre, de nem én lennék, ha nem gondolkoznék a Gyönyörű sorscsapás második részén, a Veszedelmes sorscsapáson is. És egyszerűen nem értem miért. Mert az első részt is rohadtul utáltam, legszívesebben a falhoz csapkodtam volna, vagy Abby fejéhez, hogy szaladjon minél messzebb ettől a beteg Travistól, és ne menjen bele egy ilyen abuzív kapcsolatba. Ez pedig egy Travis kötet lenne, talán hogy megértsük mitől lett ennyire pszichopata állat. Érdekel ez engem? Az a baj, hogy nem tudom :/

Katie McGarry - Crash Into You (Pushing the Limits #3)

Ez most tipikusan az a bejegyzés lesz, amikor semmi kedvem nincs írni, mert késő van, fáradt vagyok, sokáig olvastam. De muszáj valamit írnom, különben sosem fogok, és nagyon szeretnék visszatérni a blogoláshoz. Már csak azért is, hogy ha jövőre olvasnám esetlegesen a sorozat negyedik részét, akkor ne üljek szájtátva fél órát, mert nem emlékszem olyanokra, hogy ki az az Echo (na jó, rá azért emlékszem :)), meg Rachel, meg West. Ugyanis igeeen, lesz negyedik része is a sorozatnak! Mert én ugye végig azt hittem, hogy csak három részes lesz (+ a pár oldalas sztori Echo barátnőjéről), ugye Noah-Beth-Isaiah. De most amint néztem goodreads-en, lesz még folytatás! Azt egyébként el kell mondanom, hogy amíg olvastam a Crash Into You-t, végig azon drukkoltam, hogy a következő rész Abby-ről szóljon, de végülis Rachel egyik tesókáját kapjuk, mégpedig West-et. Úgyhogy még azért is kell drukkolnom, hogy legyen légyszi egy Abby-kötet is, mert... szeretjük a nyuszikat! :D

A sorozat első részénél már kineveztem Katie-t az új Elkelesnek, a Pushing the Limits-et pedig az új Chemistry sorozatnak. Ugyanis általában olyan párokról szóltak eddig a részek, ahol az egyik fél valamiért alapból zűrös (Beth, Noah és Isaiah ugye a nevelőotthonok miatt), a másik pedig látszólag tökéletes, de aztán kiderül, hogy valójában velük sincs minden rendben, és így kiegészítik egymást, segítenek a másikon, meg hát... totál összeillenek, egyszerűen nem lehet nekik nem drukkolni.

Most például ott van Rachel, színjeles tanuló, márkás cuccokban jár, látszólag mindene megvan és abszolút irigylésre méltó életet él. Közben pedig nagyon sok dologban bizonytalan, úgy nőtt fel, hogy tisztában van azzal, hogy ha a nővére nem hal meg rákban, és az anyja nem szerette volna őt pótolni még egy lánygyermekkel, akkor ő sosem születik meg. Mindenki azt várja el tőle, hogy a tökéletes nővérére hasonlítson, akit ugye még csak nem is ismerhetett. Rengeteg mindentől szorong, teljesen torzultan látja önmagát, pánikrohamokkal szenved, amit ráadásul próbál mindenki elől eltitkolni, mert azzal csak csalódást okozna a szüleinek. Az autók és sebesség iránti túlzott rajongását is magában kell tartania, hiszen ez sem illik abba az illúzióba, amit az édesanyja szeretne látni. Amikor megismerkedik Isaiah-val, aki gyakorlatilag az utcán nőtt fel, még több titkot kell magában hordoznia. Egyrészt,  belekeveredik egy olyan utcai gyorsulási versenybe, amiből nem egykönnyen lehet épségben kikecmeregni. Másrészt pedig kezd egy olyan srácba teljesen belezúgni, akinek a szülei egy csepp esélyt sem adnának, elég lenne csak egy pillantást vetniük a tetkóira és a fülbevalóira, és örökre eltiltanák őket egymástól.

Gayle Forman - Just One Day/Year

Még januárban olvastam Gayle Forman-tól a Just One Day című két részes sorozatának az első részét. Tetszett is, de azért annyira nem, mint a magyarul is megjelent If I Stay (Ha maradnék), ettől függetlenül vártam, hogy megjelenjen a második része, és végre tisztázódjanak a dolgok, mert az sajnos nem volt egészen egyértelmű, hogy most akkor mi is történt egészen pontosan. Én azért bíztam benne, hogy csak egy hatalmas félreértés állhat az egész hátterében. >_< Na de akkor most spoileresen az első részről:

A Just One Day ugyanis arról szól, hogy egy szervezett európai kiránduláson levő lány, Allyson (Lulu) találkozik egy csapodár utcai színésszel, Willemmel, és a véletlenek, meg a sors úgy hozza, hogy kettesben töltenek egy napot Párizsban. Az egész egy futó kalandnak indult, de a nap végére úgy tűnik, hogy talán többet is jelentenek egymásnak, és lesz a kapcsolatuknak folytatása. Legalábbis egészen addig, amíg Allyson másnap fel nem ébred, és Willemnek csak hűlt helyét találja. Innentől Allyson egy évét követhetjük nyomon, először a kesergést, majd azt, ahogy egyre inkább megtalálja önmagát, és ahogy elkezdi keresni Willemet, ám amikor megtalálja, azt látja, hogy már egy másik lányra néz úgy, mint ahogy egy évvel ezelőtt még rá nézett. De ha már idáig eljutott, csak bekopog Willem lakására, majd kinyílik az ajtó, és belép. Egészen konkrétan itt ér véget az első rész, durván hajtépően idegesítően.

A Just One Year ott kezdődik, hogy Willem egy kórházban ébred, nem emlékszik pontosan mi történt, csak azt tudja, hogy valaki várja, és nagyon fontos, hogy időben visszaérjen hozzá, különben örökre elveszítheti. Ahogy kezd visszatérni a memóriája, persze rájön, hogy egy lányról van szó, akivel olyan kapcsolat alakult ki egy nap alatt, mint ezidáig még soha senkivel. Ő pedig még csak arra sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze a nevét, egyszerűen csak Lulunak hívta, mert annyira hasonlított Louise Brooks-ra. Innentől pedig Willem egy évét követhetjük nyomon, ahogy próbálja megtalálni Lulut, miközben egyre inkább megváltozik az eddigi élete, a gondolkodása, és a kapcsolata a környezetében levő emberekkel. Mindez köszönhetően annak az egy napnak, amit ezzel ismeretlen ismerős lánnyal töltött.

Nem mondhatnám, hogy bármikor is akár csak egy pillanatra is könnyű volt letenni a könyvet, szívem szerint egy ültő helyemben elolvastam volna, csak sajnos dolgoznom, meg aludnom is kellett. Pedig azt kell mondjam, hogy szinte letehetetlen volt a könyv, nagyon sok dolgot más megvilágításba helyezett az első résszel kapcsolatban, és éppen ezért sokkalta jobban is tetszett. Amitől egy kicsit megijedtem, hogy alig pár oldal volt már csak hátra, és még mindig nem tartottunk ott, hogy Allyson bekopogjon hozzá. Vagyis a Just One Year majdnem pontosan ott ért véget, mint a Just One Day, de mégis sokkal több, hiszen tudjuk, hogy mi minden zajlott le a két hősünk fejében. És azt mondtam már, hogy imádomimádomimádom? Mindenképpen jó lenne viszontlátni magyarul is a könyvesboltok polcain, hiszen Gayle Forman egy olyan író, akitől már jelent meg regény, illetve mert azért akad ám egy nagyon aprócska magyar vonatkozás a történetben. :)

Októberi várólista

Az októberi megjelenések közül most csak ezeket szeretném kiemelni:

Veronica Roth-tól jön a Divergent harmadik része (az első két rész magyarul is megjelent), aztán Gayle Forman-től (tőle magyarul a Ha maradnék két része jelent meg) a Just One Day folytatása, Simone Elkeles (járt is nálunk, illetve a Tökéletes kémia sorozat jelent meg magyarul) egy új sorozatba kezd (már olvasom!!), Lisa McMann folytatja a Visions sorozatát, illetve Lauren Destefano is új sorozatba kezd a Wither után. Ha ezt mind elolvasom a hónapban, már elégedett leszek :)

Szeptemberi frissek

Kicsit megkésve, de itt van a szeptemberi megjelenések közül az a néhány, ami érdekel is: 

Legeslegeslegjobban a Gallagher lányok (Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek) hatodik részét várom. A sorozatból az első pár részt nem szerettem, de a Heist Society miatt adtam neki még egy esélyt, és most már nagyon nagy kedvenc. Tera Lynn Childs-tól bármit elolvasok, nanáhogy a Medusa lányok harmadik részére is nagyon várok. (Magyarul tőle a gyönyörűborítós Hableányok kíméljenek jelent meg.) Szintén régóta várok a Hibrid krónikák és a Hollófiúk második részére, Kat Zhang-től, illetve Maggie Stiefvatertől.

Holly Black is azok közé tartozik, akiktől bármi jöhet, így a The Coldest Girl in Coldtown is, amiről megmondom őszintén, semmit nem tudok. Jessica Sorensen-nel mostanában ismerkedem, kezdtem Callie-val és Kayden-nel, folytattam Novával. New adult kategória, ami egyelőre nem lett a kedvencem (főleg, hogy Sorensen rendre összecsapja a könyvei befejezését), mindenesetre gyorsan el lehet olvasni, kikapcsol, és néha még egy-egy könnycseppet is sikerül elmorzsolnom, szóval annyira nem rosszak. Daisy Whitney-től a Contemps és a Mockingbirds óta mindent próbálok elolvasni, Kendare Blake pedig Vérbe öltözött Anna miatt lehet ismerős, ez most az új sorozatának lesz az első része.

Kim Harrison: Boszorkányfutam

Már néhány napja feltűnt, hogy a Boszorkányfutam újra meg fog jelenni magyarul (lehet régi hír, mert annyira nem vagyok képben a magyar megjelenésekkel, sokszor csak kapkodom a fejem a könyvesboltokban, hogy na ne már, ez is?), azóta pedig nem tudok végigsétálni úgy egy könyvesbolton, hogy ne gondolnék arra, valamikor a Boszorkányfutam újra itt lesz, ráadásul ilyen szép borítóval, angol címmel együtt. Alig várom, hogy újra elolvassam! Mert bár nem szeretek könyvet vásárolni, nincs is hely a szobámban (talán még a szekrény tetején tudnám tornyozni őket), és tudom, hogy a sorozat legalább 13 részes lesz, ami sok helyet igényel, nekem ez egyszerűen kell a polcomra! Arról nem is beszélve, hogy rettenetesen kíváncsi vagyok a magyar fordításra!

Ami a hosszúságát illeti: a Hollows egyelőre a 11. résznél jár, februárban jelenik meg a következő rész, és ha a szokásos évenkénti megjelenésekkel számolunk, akkor egy újabb évre rá jön is a befejező kötet :( Ami egyben jó, mert legalább látszik, hogy vannak konkrét tervek az írónő fejében, és nem fogja a végtelenségig húzni a szálakat, mint más hasonló írók (neveket nem akarok sorolni, de már nem egy sorozatot adtam fel). Nekem viszont mindenképpen nagyon szomorú esemény lesz, mert Rachel történetét még nagyon sokáig tudnám olvasni, nem is a történet miatt, hanem mert imádom a világát, meg a szereplőket és az interakcióikat, a legkisebbektől kezdve (Bis, Glenn <3) egészen Rachel Morgan-ig. A felhozatal ugyanis elég színes, a főbb szereplők között van boszorkány, pixi, vámpír, elf, démon, és persze ember is. Ami pedig a legjobb, hogy mindenkit, de tényleg mindenkit nagyon meg lehet szeretni. Egy kivétel persze akad, őt szerintem szoktam szidni rendesen is itt a blogon, ha éppen felbukkan egy kötetben. :D Az egész ömlengésemnek a lényege persze az lenne, hogy vegyétek, olvassátok, szeressétek, mert bár a Könyvmolyképző nem olyan, aki félbehagyna sorozatokat, de a Boszorkányfutam egyszer már megjelent magyarul valami kis kiadó gondozásában, ami azóta befuccsolt, a folytatásra pedig azóta is várunk. Én meg nagyon szeretném végre a polcomon tudni az egész sorozatot, ezekkel a gyönyörű borítókkal ráadásul! A második részen, jól láttam, Ivy lesz? Akarom! >_<

Augusztusban tervezem elolvasni

A hónap megjelenései közül most ezekkel szemezek legeslegjobban. Mondjuk most több időm volt böngészgetni, szóval valójában még vagy kétszer ennyi könyv van a várólistámon, de talán ezekre van meg a reális esély, hogy el is fogom olvasni.

Először is itt van Rachel Harris-tól a My Super Sweet Sixteenth Century folytatása, kicsit tartok is tőle, mert az első része kellemes meglepetés volt, de remélem nem fogok csalódni. Az Untold pedig az Unspoken folytatása, úgy sajnálom még mindig, hogy nem tartották meg az első rész borítóját (színes háttér előtt fekete árnyékalakok, picit olyan, mint a Rubinvörös, csak hangulatban sötétebb), már fél éve emiatt sírok az egyetlen ismerősömnek, akiről tudom, hogy olvasta :D Az Infinityglass az Hourglass sorozat harmadik (befejező) része, az első két rész abszolút kellemes olvasmány volt, más-más narrátorral, kíváncsi vagyok ebben a részben kire esik ez a szerep. Az Omens pedig Kelley Armstrong új sorozatának az első része lesz.
A Just Like Fate egy Cat Patrick - Suzanne Young regény lesz, előbbiben még nem csalódtam, szóval egy próbát ér. A következő három könyvhöz pedig nem tudok túl sokat hozzáfűzni, nincs semmi háttérinfóm, egyszerűen csak jónak ígérkeznek.

Libba Bray - Going Bovine

Még a múlt hónapban olvastam Libba Bray-től a Going Bovine-t, és azzal kapcsolatban szerettem volna mindenképpen megosztani egy videót. Lehet, hogy kicsit sokkoló lesz, de számomra Libba Bray mindig tud meglepetéseket okozni, még akkor is, ha még csak 3 könyvét olvastam, de az három teljesen különböző hangulatú volt. Elsőként a magyarul is megjelent Gemma Doyle trilógiával kezdtem, ami egy kicsit komolyabb hangvételű könyv egy 19. századi lányiskolából. Aztán jött a Beauty Queens, ami hangosan nevetős, tele butácska szépségkirálynővel, csillámpónikkal, hawaii barbikkal, boldogan élünk míg meg nem halunkkal. Aztán most sort kerítettem a kettő közt íródott Going Bovine-ra. Ami vicces, is meg komoly is, amolyan modern Don Quijote jellegű történet, egészen más, mint amire az előző két könyve után vártam volna Libba Bray-től. De nem ez a lényeg, hanem az alábbi videó az írónővel, ami elsőre meglepő és "úristenmiez", de mivel olvastam a könyvet, ez valahogy annyira illik hozzá. A jelmez, a szöveg, az egész úgy ahogy van.

Tim Tharp - The Spectacular Now

Az IMDb-t nézegetve jutottam el ehhez a könyvhöz, ugyanis mostanában film készül belőle. Vagyis, igazából úgy jutottam el hozzá, hogy a Divergent filmről keresgettem infókat, és észrevettem, hogy a színésznő, aki Tris-t játssza (Shailene Woodley), főszerepel még a The Fault in Our Stars-ban is, illetve ebben a Spectacular Now-ban is, ami szintén egy könyv alapján készült. Illetve, hogy ez ne legyen elég, Miles Teller a másik főszereplő, aki meg Peter lesz a Divergentben. Slusszpoén: Ansel Elgort is duplázik, csak ő a The Fault in Our Stars-ban és a Divergentben - The Spectacular Now neki kimaradt, de ettől függetlenül már kellőképpen felkeltette az érdeklődésemet, és ezért muszáj volt előkaparintanom a könyvet.

Ami a borítót illeti, nem ezzel jelent meg elsőként, de szerintem mindenképpen ez illik hozzá legjobban. Ha nálunk egyszer megjelenik, remélem nem filmes borítója lesz, hanem valami ilyesmi.

A történet pedig: adott Sutter Keely, aki igazi partiarc, minden bulinak és baromságnak ő áll a középpontjában. Úgy kezdi a napot, hogy iszik, szerintem a könyv alatt egyetlenegy olyan alkalom nem volt, hogy ő józanul vezetett volna. Nincsenek nagy céljai az életben, barátnők jöttek-mentek eddig is, ha egy lány szakít vele (mert hogy egy idő után minden lány szakít vele), majd felszed valaki mást, ezzel sosem volt problémája. A munkájával is tökéletesen meg van elégedve, ahogy az élete jelenleg folyik, valószínűleg harminc év múlva is ingeket fog hajtogatni egy ruhaüzletben. Ez egészen addig így is megy, amíg egy áttombolt éjszaka után egy idegen ház sövényén ébred, és meg nem ismerkedik Aimee Finicky-vel. A lány teljesen más, mint az eddigi barátnői voltak. Ugyanis Aimee valószínűleg az egyetlen lány, akinek valaha is szüksége volt Sutter-re, hogy megtanuljon magabiztosabb és önállóbb lenni, hogy meg merje mondani a szüleinek, hogy igenis vannak tervei a jövőre nézve, és nem fog örök életében újságot hordani reggelente, hogy legyen mit elkaszinóznia az anyjának és a mostohaapjának. A kérdés csak az, hogy hogyan tudna segíteni Sutter Aimee-nek, ha egyszer magán sem képes változtatni?

Eddig akár azt is lehetne mondani a történetről, hogy egy újabb tucatkönyv, előre látjuk a végét, egymásba szeretnek, Sutter megváltozik, és boldogan éldegélnek tovább, amíg meg nem halnak. De nem, a befejezés egyáltalán nem az lesz, amit várunk, vagy ami mondhatnánk, hogy megszokott lenne. És bár elsőre én is azt gondoltam, hogy "na ne már, ez mi volt? most akkor hol a vége?", utólag azt mondom, hogy már csak emiatt is más lesz, mint a többi hasonló olvasmány. Hogy jobb is, azt nem tudom, mindenesetre valahogy reálisabb.

Júliusi szemezgetés

Múlt hónapban nem szedtem össze, hogy milyen könyveket szeretnék olvasni, pedig nem volt kevés (és meh... mindössze kettőt sikerült eddig elolvasnom, Neil Gaiman-től The Ocean at the End of the Lane-t és Daisy Whitney-től a When You Were Here-t). Most viszont frissen szabadult kórházi szökevény vagyok (ok, csak egy nagyobb kisműtét volt, a hét végén már megyek is dolgozni), időm pedig van mint a tenger, ezért most összeszedtem azt a pár könyvet, amit mindenképpen jó lenne elolvasni. 

Kasie West-től már olvastam egy könyvet (Pivot Point), amit nagyon szerettem, vártam is nagyon, hogy írjon gyorsan valami jót. The Distance Between Us pont ilyen lesz (már a felénél járok, egyelőre menthetetlenül szerelmes vagyok Xanderbe és nagyon bírom Caymen humorát is). Kathy McCullough könyve azért van itt, mert az első részt olvastam, egynek pedig elment. Nem gondoltam, hogy lesz folytatást, de ha már így alakult, akkor ide vele :) A Losing Hope azért van itt, mert Colleen Hoover nálam az év felfedezettje, és bár a Hopeless-t nem szerettem annyira, mint a Slammed sorozatot, attól még kíváncsi vagyok Holder oldalára is. The Arrivals pedig azért, mert rég olvastam már valami jót Melissa Marr-tól (oké, mármint ha a Loki's Wolves-t nem számítjuk), és benne még sosem csalódtam. :)

Májusi, "a fele már megjelent" várólistám

Terveztem blogot írni, főleg hogy (tegnap) befejeztem a Slammed harmadik részét is, és nagyon imádtam (ok, ez a rész egy kicsit nagyon csöpögős lett, de mivel az első rész újramesélése más szemszögből, kicsit sokat vigyorogtam), erről pedig mindenképpen akartam írni egy bejegyzést (mármint a három részről egyben), de nem tudom hogy lesz időm. A szokásos havi várólistámra is csak most jutott időm, amikor a lenti 8 könyvből már 5 megjelent, a hatodikat pedig már olvastam... Na mindegy, szóval most ezekre pályázom:

A School Spirits egy Hex Hall spin-off, tekintve, hogy a sorozat rövid és végig élvezhető volt, szerintem Izzy története is kap tőlem egy esélyt. A Pushing the Limits második részét már olvastam :) Az Invisibility jónak tűnik, Andrea Cremer szerintem jól ír, Levithanról is csak jókat hallani, a történet is tetszik. Sarah Ockler-t a Fixing Delilah és a Contemps miatt ismertem meg, azóta az összes könyve landolt a várólistámon, ezért van most a The Book of Broken Hearts is. 

Jessi Kirby-től még nem olvastam semmit, de ez már a második könyve, ami felkeltette az érdeklődésemet. A Loki's Wolves-ról annyit, hogy Melissa Marr-t és Kelley Armstrongot is szeretem, felőlem lehet mesekönyv, én szeretni fogom. Ez igaz lesz a sor végén levő Holly Black könyvre is :) Közben pedig a legjobban várt havi feelgood cucc, The Summer I Became a Nerd. 

Áprilisi várólistám

Lekopogom, de azért úgy néz ki mostanra már sikerült nagyjából kilábalnom a betegségből, szóval itt az ideje, hogy végre összeszedjem a könyveket, amikért élek-halok, hogy a hónapban elolvashassam őket (persze ennyi időm úgysem lesz, de majd egyszer...).

Pont most, a hónap elején sikeresen beleszerelmesedtem Colleen Hoover Slammed című sorozatába. Fogalmam sincs ki ajánlotta, lehet, hogy csak olvastam róla, mindenesetre a frissen elolvasott két rész után nem kell sokat várnom, a hónapban jelenik meg ugyanis a harmadik rész, a This Girl! Felteszem ezt is kisírt szemmel fogom végigolvasni :) A Crossing the Line egy rövid kis kiegészítés a Pushing the Limits könyvekhez (már olvastam), míg a This Is What... pedig egy Jennifer E. Smith könyv, tőle magyarul már megjelent a Vajon létezik szerelem első látásra? c. regény, ami kellemes kis meglepetés volt, ezért várós tőle ez a kötet is. Janet Gurtler-be pedig a Who I Kissed miatt szerettem bele, remélem az új könyve, a How I Lost You sem fog csalódást okozni.

The Elite az kéremszépen a The Selection második része, ami mondjuk nem kifejezetten tetszett, de a borító már megint szépességesre sikeredett, és én a történetben is látok fantáziát, kár, hogy az írónő nem él vele. Aztán itt van a Darkness Rising sorozat harmadik része, most fogom elkezdeni olvasni, már nagyon vártam erre is. Illetve választottam még két "random" könyvet az áprilisban megjelent/megjelenő és engem érdeklő címek közül, de még rajtuk kívül is szemeztem pár regénnyel, szóval még magamnak sem merem megígérni, hogy egyszer tényleg sort is fogok keríteni rájuk, de majd kiderül :)

Márciusi kimaradtak

Nem tudtam mostanában blogot frissíteni, mert a hónap közepén ledöntött valami nyavalya (még mindig tart), és nehezemre esett ilyen megterhelő dolgokat csinálni. :) Az elolvasott könyvek száma is visszaesett emiatt, nem igazán megy ugyanis a koncentrálás, inkább csak aludnék. Úgyhogy csak felsorolás szinten, hogy miket is olvastam még az SZJG után.

Egyrészt van a Pretty Amy-nek egy rövidke kis folytatása, a The Next Forever, amit mindenképpen szerettem volna elolvasni, még a Dear Cassie előtt. Ami szerintem akkor is a Pretty Amy folytatása, akármit mond a goodreads :) Biztos lehet külön is olvasni, szerintem igenis kell hozzá Amy, hogy Cassie-t igazán meg lehessen érteni. A Revenge... egy Eulberg regény, róla pedig szoktam áradozni. Ez is kedvenc lett, elég durva ez a gyermekszépségversenyes világ, amiben főhősnőnk a hétéves kishúga és "ez édesanyánk egyetlen öröme" miatt él. A MILA meg egy új sorozat első része, tipikusan az a fajta, amit meglátsz és "úú de szép a borítója, kell!", utána meg kiderült, hogy egy nagy rakás... Jegyzeteltem, hogy írjak róla egy cifra kis bejegyzést, de sajnos ez kimarad. Mindenki maradjon távol tőle, nincsenek benne normális emberi kapcsolatok, sem emberi érzelmek, a legtöbb szál logikátlan és felesleges, és konkrétan egy szereplő sincs benne rendesen kidolgozva.

Aztán lecsaptam a Sikoltók frissen megjelent második részére, ami ugyan nem tetszett annyira, mint az első, de kellemes olvasmány volt, szóval várom a folytatás. Az Audrey, Wait! a nemrég újrafelfedezett Robin Benway eddig olvasatlan regénye, nagyon aranyos volt ez is. Befejeztem a Hex Hall-t, nem tudom miért váratott ennyit magára, mert minden alkalommal meglepődtem, hogy milyen könnyű olvasni. Az utolsó részre is ez igaz, egy kicsit gyors is volt, én azért tudtam volna húzni még egy picit jobban, de nem baj, mert lesz új sorozat, Izzy-vel a főszerepben, hasonlóan tükröződő borítókkal, szóval nem fogok unatkozni. A Going Vintage kakukktojás, mert még olvasom, de maholnap biztosan befejezem, és talán még írok is róla. Attól függ mennyire lesz tiszta a fejem hozzá, mert most ennyit gépeztem, és köszönöm szépen, bőven elég volt.

Leiner Laura: Örökké (SZJG #8)

Elég rendesen meg lettem fenyegetve itthon, hogy már tegnap sikeresen befejeztem A Sorozatot, és még mindig nem írtam róla, szóval most muszáj pótolnom :) A történetről nem akarok sokat írni, inkább csak a megjelenéshez köthető dolgokról.

Történt ugyanis, hogy sikeresen elintéztem, hogy pénteken 10 óra helyett csak délre kelljen beérnem dolgozni, gondoltam ugyanis, hogy ilyenkor suli van, biztos nem lesznek sokan, simán megveszem a könyvet és még talán dedikáltatni is lesz időm (bár ebben azért annyira nem bíztam, ezért nem is csalódtam sokat). Hah, kicsit elszámoltam magam, mert mire 9:17 perckor, hangulathoz illő SZJG-s fülbevalóval felszerelkezve (a sorban előttem mindenkin az volt, kivéve a nagymamákon :D) megérkeztem a helyszínre, már annyian voltak, hogy lassan a színház mögé elkanyarodó sorba tudtam csak beállni. Aztán mázlim volt, mert amikor 9:30kor elkezdték beengedni az embereket, és kiderült, hogy két sor van, sikerült viszonylag előre beállnom a "gyors" sorba, így csak csekélyke 50 percet kellett álldogálnom. De nagyon élveztem :) Beszélgettem a mellettem álló lánnyal, aki a húgának vette meg a könyvet, a kettővel előttem álló nagymama az unokájának és a kis barátnőinek vett 14(!) könyvet, ezt jó néhányszor el is mondta a mellette állóknak. Szóval vicces volt :) Nem egészen erre számítottam, bár még sosem voltam semmilyen SZJG-s eseményen, nagyon durván sokan voltak! De olyan jó volt ennyi embert látni, akik ugyanazért a dolgokért rajonganak, idegenek szólították meg egymást, és bizonyára azok, akik nem siettek sehová, nagyon jól érezhették magukat ebben a környezetben. (Abban az esetben, ha a hosszú várakozás után sorra is kerültek, mert valljuk be, tényleg lehetetlenül sokan voltak.) Lehet, hogy SZJG talira is érdemes lenne egyszer elmennem, mert egyáltalán nem éreztem magam kívülállónak a 25 évemmel (pedig ettől eléggé féltem), sok korombeli állt még a sorban. A dedikálásról már akkor lemondtam, hogy megláttam reggel a tömeget, egy picit még amiatt is aggódtam, hogy délre egyáltalán beérek-e a munkahelyemre, de szerencsére nem volt probléma. Terveztem, hogy szombaton hajnalok hajnalán visszamegyek, és egyből beállok a dedikálós sorba, esetleg úgy, hogy addigra már el is olvasom a könyvet, de aztán nem volt kedvem ekkora tömeghez. Pedig jól éreztem magam, és vicces volt úgy sétálni a villamoshoz, hogy körülöttem mindenki nyakig benne volt a könyvben :)

A történetet imádtam, nem sajnáltam, hogy extra hosszúra lett elhúzva ezzel a két kötettel, mert ezt egy élmény olvasni. Itthon is jól szórakoztak azon, hogy időnként felvihogok, volt pár nagy kedvenc jelenetem (most miért nem tudom felidézni őket? jaj, újra kell olvasnom...), és most vagy én vagyok érzéketlen tuskó, vagy nem tudom, de engem a "szomorú, hogy mindjárt vége" részek valamiért nem tudtak annyira meghatni, illetve Gábor beszéde sem volt annyira meglepően jól sikerült, mint amire számítottam. De ezt leszámítva minden egyes betűjét imádtam :D Egész biztos, hogy még újra el fogom olvasni a sorozatot elejétől a végéig, most, hogy már minden része a polcomon van (igen, karácsonyra megvettem magamnak az első 7 részt :))

Amit negatívumként tudok felhozni, az pedig csak a saját rigolyám lesz. Volt ugyanis egy magyartanárom, aki elég rendesen a fejünkbe vert néhány nyelvtanilag helytelen dolgot, például az, hogy az elmaradt házi feladatot nem bepótolom, hanem csak pótolom. Hogy nincs olyan, hogy de viszont, mert az dupla tagadás és értelmetlen. Hogy a könyvet sosem olvasod ki, hanem csak el. És ez az, ami nekem nagyon fájt, hogy nemcsak Reni, hanem Kardos tanár úr is többször elsütötte, hogy kiolvassák a könyveket, pedig nem. A kiolvasás arra vonatkozik, hogy rossz a szemem, és a távolban levő szöveget csak nehezen tudom kiolvasni. De a könyveket elolvassuk, és punktum.

Robin Benway: Also Known As

Robin Benway-től még két évvel ezelőtt olvastam (először és) utoljára, a The Extraordinary Secrets of April, May, & June című könyvet, és azóta várom, hogy megjelenjen tőle valami. És végre itt az AKA! Amiről csak annyit tudok mondani, hogy ha valaki szereti például a Gallagher Girls-t, az az AKÁt is nagyon fogja, elvégre egy kémcsaládban felnőtt tizenhat éves lányról van szó, akinek az életében most először jelennek meg a barátok és A FIÚ. Az igazság pedig az, hogy ha két évvel ezelőtt nem ismertem volna meg Robin Benway-t, és nem vártam volna azt, hogy végre kiadjon egy újabb könyvet, a fenti mondat nekem bőven elég lenne ahhoz, hogy szaladjak elolvasni ezt az aranyosságot!

Maggie Silver gyerekkora óta különleges. Nem csak azért, mert a szülei nemzetközi kémek, hanem mert ő maga is az. Különleges képessége pedig abban rejlik, hogy a zárak egyenesen megnyílnak előtte. Nincs olyan ajtó, sem olyan széf, amit Maggie ne tudna kinyitni, mindezt körülbelül 3 éves kora óta tudja magáról. Ennek az életnek azonban megvannak a maga előnyei, és hátrányai is. Rengeteget utaznak, Maggie mostanra már bejárta az egész világot, a szülei izgalmas munkája miatt egy perce sincs, hogy unatkozzon. Azonban pont azért, mert ilyen rengeteget költöztek, a lánynak egy barátja sincsen, soha nem is volt. Ám most New York-ba szólítja őket a kötelesség, ahol Maggie-nek kell a legnagyobb feladattal megbirkóznia: most először járhat iskolába az otthoni magántanítás helyett, és nincs más dolga, mint hogy közel kerüljön Jesse Oliver-hez, a nagyon gazdag és nagyon helyes osztálytársához, és megszerezze azokat az információkat a fiú apjáról, amikre a szüleinek szüksége van.

Akárcsak az April, May & June, ez is egy óriási nagy cukiság, lehet rajta sokat nevetni, amolyan könnyed kikapcsolódás. Voltak hiányosságai, például szegény Jesse Olivert nem mondhatnám szörnyen kidolgozottnak, számomra kevés volt a bonyodalom, mert ami volt is, azt valahogy nagyon gyorsan elsimították (lásd a befejezés). Először picit sajnáltam, hogy kevés a hangsúly a "kémes" dolgokon, inkább a magánéleti szálra mentek rá, ami nem is csoda, tekintve, hogy Maggie-nek eddig tényleg nem volt egy barátnője sem, sőt, fiúbarátja sem. Azért érthető, hogy 16 évesen már fontosabb az ember életében, hogy legyenek kapcsolatai korabeliekkel, és ne csak szülőkkel és nagybácsikkal, és ebbe a kémesdibe is beleunhat az ember, ha a születésétől fogva ebben nőtt fel. Nem is negatívumként akartam felhozni, csak ez az a szempont, amiben előzőleg valamennyire mást vártam. Amit viszont nem vártam, és nagyon tetszett, hogy nem csak a fiún, vagyis Jesse Oliveren volt a hangsúly, hanem ott van Roux is, a szuper barátnő, aki számomra a legkedvesebb szereplő volt a történetben.

Remélem nem kell megint éveket várnom, hogy Benway-től olvashassak, mindenesetre valószínű, hogy majd elő fogom venni az Audrey, Wait!-et, ami mondjuk 2008-as, de állítólag nem rossz. Illetve lesz még egy Emmy & Oliver is, de erről még nem sokat látni goodreads-en, mindenesetre várólistán van :)

Miranda Kenneally: Things I Can't Forget

Ez a Hundred Oaks sorozat harmadik része, a Catching Jordan és a Stealing Parker után. Nem nagyon kötődnek egymáshoz, tehát külön is el lehet olvasni, annyiban tűnik csak fel az időrendiség, hogy az egyes kötetek szereplői, tehát Jordan és Sam szerepeltek mindkét folytatásban, míg Parker és Will is megjelentek ebben a részben, nem is kis szerepben, és van enyhe visszautalás az előzményekre. De függetlenül is megállja a helyét. Amúgy a sorozatnak lesz még legalább három része, valószínűleg szintén különálló történetek formájában. Annak ellenére is várom őket, hogy sem a második, sem ez a harmadik rész nem tetszett annyira, mint az első, de remélem nem is lesz ennyi erőltetett vallásosság, mert ez nem pont a kedvenc témám.

Kate világéletében hitt Istenben, rendszeresen jár istentiszteletre, és mindenben úgy is cselekszik, ahogy ott tanítják neki. Ezért tartja őt mindenki megközelíthetetlennek, olyannak, aki nagyon fenn hordja az orrát és látványosan elítél másokat, ha azok nem úgy viselkednek, ahogy az egy jó keresztényhez illik. Egyetlen barátnőjét, Emilyt is azért veszíti el, mert nem tudja sem megérteni, sem elfogadni a másik véleményét. Emiatt az idegesítően túláradó vallásosság nem is legszimpatikusabb hősnő, akinek a nézőpontját olvasnom kell, jó néhány alkalommal legszívesebben pofon vágtam volna, annyiszor generált problémákat a saját hülyesége és legfőképpen a beszűkült látóköre miatt.

Na de a történet nagyjából az lenne, hogy Kate egy többhetes nyári táborba jelentkezik segítőnek, ahol újból találkozik Matt-tel, a fiúval, akivel soksok évvel ezelőtt először (és utoljára is) csókolózott. És ahogy szépen lassan kezd beleszeretni a srácba, és ugyanazokat a dolgokat csinálja vele, amiért másokat elítélt, például hogy nyilvánosan csókolóznak(!), egymás mellett alszanak(!), és még többet is szeretne(!), kezd rájönni arra, hogy bizony elég rendesen tévedett. Persze hogy ennyi ne legyen elég, még van pár bonyodalom. Például amikor szakít Matt-tel, mert fél, hogy le akar majd vele feküdni. Vagy amikor mindenki boldog, de azért nem engedi Matt-et közeledni, mert aggódik, hogy nem bírnak majd leállni. Illetve amikor szimplán csak elgondolkozik azon, hogy mennyi bűnt követ el, és minden magyarázat nélkül picsog.

Kicsit lehet hogy eltúloztam, mert ennyire azért nem volt rossz, könnyen a végére lehetett érni, és amolyan délutáni olvasmánynak tökéletes. Az is előfordulhat, hogy sokkal jobban szerettem volna ha valami más "drámát" tálaltak volna, mint ezt a vallásos maszlagot, ami nekem abszolút nem a kedvenc témám. Engem ugyanis egyáltalán nem zavar, ha a semmin lovagolunk, és kitalált hülyeségek miatt problémázunk, csak kérem, ne legyen köze a valláshoz. Vagy legalábbis ne így. Helyenként picit összecsapott is volt, remélem ez a következő részben már nem lesz probléma. Sokat nem kell rá várni mondjuk, mert a Racing Savannah már most decemberben megjelenik.

Kasie West: Pivot Point

Februárban jelent meg a Pivot Point, és bár a várólistámon volt, mégsem "érdekelt" annyira, hogy a nyolckönyves havi szemezgetőmbe beválogassam. Amiről most már tudom, hogy hiba volt, erre a könyvre azon nyomban le kellett volna csapnom, és már fél hónapja csak erről kéne áradoznom az egy szem levelezőtársamnak :D Szóval az úgy volt, hogy fogalmam sem volt mit olvassak, és már egy órája csak lapozgattam, mikor végre meggyőzött ez a csodálatos borító itt bal oldalon. Pont így a legjobb nekiállni olvasni, mikor azt sem tudod mit kapsz és aztán jól meglepődsz azon, hogy fú, ez milyen remek volt.

Addison, Addie, egy olyan létesítményben él a szüleivel, ahol mindenki szuperképességekkel rendelkezik, mert az agyuknak az átlagosnál nagyobb részét kihasználják, ezáltal valamilyen területen sokkal jobbak, mint az átlagemberek. Addie például egy élő hazugságvizsgáló apával, és egy olyan anyával él együtt, aki kiválóan erőlteti rá az akaratát másokra. A legjobb barátnője emlékeket tud törölni, míg Addie belelát a saját jövőjébe. Egész pontosan úgy tudja használni az erejét, hogy meg tudja vizsgálni egyes döntések mindkét oldalát, hogy milyen hatással lennének a jövőre, és ezáltal hozza meg a döntéseit. Például hogy ne menjen el Bobbyval bulizni, mert a srác elég erősen nyomulós lesz, konkrétan az már az erőszak határait súrolja. Amikor a lány Keres a jövőben, az olyan, mintha valóban át is élné az eseményeket, sosincs azzal tisztában, hogy a dolgok épp tényleg megtörténnek, vagy csak egy alternatív jövőről van szó.

Úgy tűnik Addie most élete egyik legnagyobb döntése előtt áll, a szülei ugyanis elválnak, az apja pedig elköltözik, mégpedig az átlagemberek közé, ahol senki nem tud a szuperképességekről, és úgy is kell tennie, mint ha átlagos lenne. Addie-nek pedig választania kell, hogy marad az anyjával, vagy a szuperképességek nélküli élet mellett dönt. És hogy ne siesse el a döntését, 6 hétre előre megnézi a saját jövőjét. Innentől a fejezetek egy-egy szótári bejegyzés-szerűségekkel kezdődnek, egyrészről a NORMális, vagy éppen NORMálatlan szavakról van szó, a lényeg, hogy mindegyik megfelel valamilyen NORMának. Vagyis ezek a fejezetek, amikor Addie átlagos életét követhetjük nyomon. A PARA oldalon pedig ezzel PARAlell a PARAjelenségek szótárbejegyzései szerepelnek, hogy könnyebben meg lehessen különböztetni, hogy mikor hol járunk éppen.

Innentől pedig nagyon érdekes olvasni, hogy hogyan is zajlanak ugyanazok az események akkor, amikor Addie is jelen van, vagy amikor csak telefonon értesül a dolgokról, és hogy milyen sok dolog történhet 6 hét alatt mind a két oldalon. Annyira jó volt, hogy nem találok szavakat! Egyrészt időutazás mániás vagyok, és ez gyakorlatilag egy hatalmas nagy időutazás volt, egy kis "változtassuk meg a jövőt, hogy minden jól alakuljon" érzéssel. Addie egy nagyon kidolgozott és nagyon szerethető főszereplő volt, de a kidolgozottság elmondható szerintem mindenkiről. A befejezés számomra meglepő volt, de azért utólag azt gondolom, hogy ez így volt jó. És bár szerintem egyedüli könyvként is simán megállná a helyét, lesz folytatás, remélem sok-sok Trevorral! Abba viszont nem akarok belegondolni, hogy te jó ég, még majdnem egy év...

Hannah Moskowitz: Teeth

Hannah Moskowitz ezennel landolt az egyre hosszabb "írók, akiket figyelnem kell" listámon. Már a tavalyi Gone Gone Gone is a várólistámon volt, de még nem éreztem a késztetést, hogy elolvassam, a most januárban megjelent Teeth-be viszont csak sikerült belekezdenem. Igazi hangulatregény, és engem pont jókor talált meg, mert elejétől a végéig imádtam, utána pedig jó sokat gondolkozhattam rajta.

Rudy egy magányos fiú, aki a szüleivel és a beteg kisöccsével lakik egy furcsa szigeten, lassan már három hónapja. Nincsenek barátai, tulajdonképpen az is három hónap után derül csak ki, hogy Rudy mégsem az egyedüli tinédzser a szigeten, hiszen ott van Diana, a zárkózott lány, aki sosem hagyja el a házát, amiben a betegeskedő édesanyjával él, miközben ő az, aki talán a legtöbbet tudna mesélni Rudynak a sziget titkairól. És persze Teeth, aki még Rudynál is magányosabb, félig hal, félig ember, az emberek pedig szörnyként, vagy szellemként emlegetik és tartanak tőle. De a sziget nem csak Teeth jelenléte miatt különleges, hanem a halak miatt is, amiknek gyógyító erejük van. Ezért is van, hogy mindenki aki a szigeten tartózkodik, vagy beteg, és minden nap halat kell ennie, vagy pedig a betegek családtagja.

Rudy hamar összebarátkozik Teeth-szel, aki inkább tartja magát halnak, mint embernek. Azzal tölti az idejét, hogy a haltestvéreit próbálja elterelni a halászoktól, vagy ha már késő, akkor megkísérli kiszabadítani őket a hálókból, több-kevesebb sikerrel. Esténként pedig, amikor az emberek úgy tehetnek, mint ha nem látnák, és nem hallanák, a halászok szörnyű bosszút állnak a halfiún, általában elfogják és megverik, van hogy kevésbé, vagy hogy jobban, attól függ sikerül-e elszabadulnia az egyetlen fegyverével, a fogaival.  Másnap reggel sérülten, többnyire egyedül sírdogál, majd újra és újra próbálkozik a lehetetlennel, hogy megmentse a testvéreit.

Elsőre nehéz eldönteni, hogy mit is gondoljunk Teeth-ről, de meg lehet érteni az ő álláspontját is, mint ahogy Rudy is teszi. Hiszen a kérdés tulajdonképpen az, hogy mi a fontosabb? Az embereknek egyértelmű, hogy a saját családtagjaik lesznek a fontosak, akiknek szükségük van minden nap a halra, hogy ne betegedjenek vissza, hogy ne romoljon az állapotuk, hogy sokáig éljenek. Teeth szerint pedig a halak a fontosak, hiszen ők az egyetlenek, akiket mostanáig igazán barátainak, családnak nevezhetett, miután a másik családja, az emberek, kitaszították őt.

Miután pedig befejeztük, jó sokat lehet gondolkozni, hogy tulajdonképpen mi is történt. Mert mi is ez? Kaptunk egy furcsa könyvet, amiről az elején nem is sejtjük, hogy micsoda, egy félig ember félig hal szereplővel, aki még csak a víz alatt sem tud lélegezni és folyton ki van fulladva? Ugyan már, mi a fene ez? De aztán elmerengsz olyan dolgokon, hogy mi mennyire fontos az életben, a család, barátok, egyéb kapcsolatok, hogy tényleg mennyire szörnyű ilyen mennyiségben halászni a halakat, amik a világon sehol máshol nincsenek, mindezt egy hülye babona miatt. És senki nem vette a fáradtságot, hogy legalább megpróbáljon leállni egy pillanatra is a placebo halakról, amik nem is biztos, hogy valóban gyógyítanak, lehet, hogy a helyi friss levegő is megtette volna a hatását. A legkomolyabb jelenet is pont az volt, amikor egyszer Rudy és Teeth sikerrel jártak, és napokig nem lehetett halat venni. Mind Rudy, mind a többi ember szempontjából.

Márciusi várós

A Things I Can't Forget a Hundred Oaks sorozat 3. része, miután mind a Catching Jordan-t, mind a Stealing Parker-t szerettem, ehhez a részhez is nagy reményeket fűzök. Lindsey Leavitt-tel már bepillantást nyerhettem Sean Griswold fejébe közel két évvel ezelőtt, egyértelmű, hogy a Going Vintage-t is el fogom olvasni, főleg hogy ez volt a Contemps oldal utolsó ajánlása, mielőtt megszűnt volna (szipp). A Revenge... egy Elizabeth Eulberg regény. Ok, a borító nem egy nagy szám, de megismétlem: Ez. Egy. Elizabeth. Eulberg. Regény. A Dear Cassie pedig, bár a goodreads valamiért nem annak jelöli, de bizony van köze a Pretty Amy-hez, és ez nekem elég.

A Deep Betrayal az a Lies Beneath folytatása, ettől még nem biztos, hogy lesz is időm elolvasni. A Requiem-et már olvastam, de elvileg ötödikén jelenik meg, Raven short story-jával együtt, és az még érdekel. A Clockwork Princess azért van itt, hogy egyszer és mindenkorra letudjam ezt a sorozatot, pedig már eléggé ki vagyok ábrándulva Cassandra Clare-ből. Az Impostor pedig a tavaly ugyanilyenkor magyarul is megjelent Slide folytatása (nem nézek magyar híreket, ebből is világpremier lesz?)

Múlt hónapban pedig ígértem egy +1-et, tadamm:

Februárban olvastam

Február rövid hónap volt, kevesebbet is olvastam ám, mint januárban. Még két novellát is be kellett biggyesztenem a képbe, hogy legalább 4-es sorokat tudjak csinálni, de azért azok annyira nem számítanak. Szóval igen, mindössze 10 könyv...

A Prodigy az időközben megjelent Legenda második része, hát mit mondjak, nem csalódtam a folytatásban! A Dare You To a Pusing the Limits folytatása, hivatalosan csak májusban jelenik meg, és nekem mondjuk annyira nem tetszett, mint az első rész, de azért így is öt csillagos, még ha nem is csillagos ötös. :P A Reece Malcolm List alapból nagyon várós volt, nagyon is tetszett, szóval Amy Spalding landolt azon írók közé, akiknek ha megjelenik új könyvük, az azonnal kell. :) A Perfect Scoundrels pedig nem kérdés, hogy jó volt, óriási Ally Carter-fan lettem az évek során <3

Aztán elolvastam Lauren Olivertől a Requiem-et, plusz kettő short story-t. Hát mit ne mondjak, nagyon szerettem a Deliriumot, sőt még a Pandemonium-ot is, ezért abban bíztam, hogy a harmadik rész csak jó lehet. Hát... annyira nem. :/ Sok volt a szenvedés Hana részéről, még több Lenától, és ez a befejezés egyszerűen vicc. Mármint most akkor hol a befejezés? Érdemes a harmadik rész elolvasni a Hana c. novellát, hogy legalább az ő szálával tisztában legyünk, mert nekem sokáig nem igazán jött össze, hogy ő most mit keres itt. Mondjuk ezt a végére sem értettem meg, de mindegy. Olyan mehh volt. A Fault in Our Stars pedig az egyik legcsodálatosabb John Green volt, amit olvastam. Próbáltam nem megszeretni, és nem együtt nevetni a szereplőkkel, de persze sikerült, úgyhogy utána sírhattam bőven, de számítottam rá, szóval ez így jó volt.

Amennyire tetszett a Shatter Me, az Unravel Me annyira nem. Az összes szimpátiám átpártolt Warner-hez, akármennyire is Adam-nek szeretnék drukkolni, a srác szenvedése már egy kicsit sok volt. De Juliette-ből is már NAGYON elegem volt, az Adam-mel közös jeleneteken legszívesebben a falhoz csapkodtam volna a könyvemet. Aztán volt egy utazós hétvégém, amikor random választottam könyveket, egyik a What's Left Of Me volt, imádtam, várom nagyon a folytatást; a másik pedig a Burn for Burn, ami meg borzasztóan szörnyű volt, de legalább gyorsan el lehetett olvasni. És nem, nem vagyok kíváncsi a folytatásra. A Blaze pedig egy könnyű kis kikapcsolódás volt a végére, a képregények és szuperhősök korában :)

Februári szemezgetés

Ez szintén egy csökkentett várólista a hónapra, mert ennél azért jóval több könyvet kinéztem magamnak, de próbálom mindig nyolcra maximalizálni (jó, a jövő hónap már most megmondom, hogy kivételesen eggyel több lesz). Ami nekem jó hír, hogy az előző havi adagból már négy és felet elolvastam, ez nálam ritka, általában mindig mást veszek elő :D

A legjobban várós mindenképpen a Perfect Scoundrels lesz Ally Cartertől, a múlt havi Gallagher Girls - Heist Society crossover miatt pedig semmi sem akadályozhat meg abban, hogy amint megjelenik, ledobjak mindent, és elkezdjem olvasni :D Nagyon várom a Chemical Garden befejezését is, a Severt, illetve a Shatter Me folytatását is, az Unravel Me-t. The Lives We Lost pedig az elSZIGETelve folytatása Megan Crewe-től. Ami vicces, hogy abszolút semmire nem emlékszem már az első részből, áldom ezért a jó memóriámat, és éppen ezért a késztetés sincs meg, hogy annyira elolvassam, de majd meglátjuk.

A Scarlet a magyarul is megjelent Cinder folytatása, előfordulhat, hogy meg fogom várni vele a magyar megjelenést, mert nem tudom mennyire vagyok rá kíváncsi. The Madness Underneath az a Shades of London sorozat második része, aminek a tyúkeszem miatt megint nem emlékszem az első részére, arra sem hogy tetszett-e, vagy sem (igen, ezért kellett volna folyamatosan blogolnom:D), szóval újra megpróbálkozom vele és próbálom észben tartani az eredményt... Az AKA történetileg is tetszik, illetve Robin Benway miatt is várós, tőle ugyanis nagyon tetszett az April, May, June, szóval remélem most itt végignevethetek egy történetet tőle. A Reece Malcolm List pedig azért van itt, mert a "semmit nem tudok róla, de jónak tűnik" listámon ez van legelső helyen :)

Januárban olvastam

Juhú, eljött a (sajnos még mindig csak) havi egyszeri blogírás ideje! Íme egy szép kis lista a könyvekről, amiket januárban olvastam, alatta pedig rövidke megjegyzések hozzájuk:

A Bíborhajú első részét már nagyon ideje volt elolvasni, mert már akkor megkaptam, amikor megjelent, de sosem jutottam el odáig, hogy akár csak belekezdjek. Idén karácsonyra pedig sikerült megkapnom a harmadik részét (a kettes kimaradt, szóval azt meg kellett vennem, amint az elsőt befejeztem:D), szóval már nagyon aktuálissá vált. A Halhatatlan szintén karácsonyi ajándék, nagyon fájt rá a fogam. Nem pont erre számítottam, de nagyon tetszett! Az Under the Never Sky-t azért kellett elolvasnom, mert időközben megjelenőfélben volt a második része, nem akartam nagyon lemaradni. Az első rész nekem elég közepes volt, de azért még megadtam az esélyt a folytatásra. A Raven Boys szintén karácsonyi ajándék volt, hát mit mondjak, olvastam már ennél kicsit jobban is Stiefvater-től, arról nem is beszélve, hogy vagy én vagyok nagyon béna, vagy az írónő csapta össze nagyon, vagy a fordítás volt furcsa, de fogalmam sincs mi történt a végén, szóval lehet hogy folytatni fogom, hogy legalább ez kiderüljön :D

A Meant to Be az egyik kedvenc olvasmányom volt a hónapban, sikerült végigvigyorognom, nagyon jó hangulatban talált el :) Lauren Morril egyből landolt az "ő könyveit figyelnem kell" listámon. The Rivals az még a Contempses Mockingbirds folytatása, imádom, csak azt sajnálom hogy nem lett olyan szuper borítója, mint az első résznek. Jó-jó, tudom, a képen az sem tűnik nagy számnak, de életben az, tényleg. A Crash egy Lisa McMann újdonság, mégpedig egy sorozat első része. Nem volt rossz, érzésre nekem túlságosan is a Dream Catcher sorozatra hajaz, márpedig az nekem jobban tetszett, de mindenképpen szeretném még olvasni, mert nem volt rossz. A Destroy Me pedig a Shatter Me másfeledik része, amolyan kis emlékezetfrissítés volt számomra a hamarosan megjelenő második rész előtt.

Akkor ugye elolvastam az Under the Never Sky második részét, ha már úgy benne voltam a témában, és megnyugtató volt, hogy a folytatás messze jobb volt, mint az első rész, szóval esélyes, hogy a harmadik részt is el fogom olvasni. A Speechless egy Hannah Harrington könyv volt (a Saving June óta ő is erőteljes megfigyelés alatt áll:)), és vetekszik a Meant to Be-vel a hónap könyve címért:) A Napszemű Pippa Kenn karácsonyi ajándékutalványból lett vásárolva, mert nagyon megmozgatta a fantáziámat a borító + fülszöveg. Alapvetően nem volt rossz, de azért voltak benne olyan dolgok, amiknél azt gondoltam, hogy mi a francért kell ez ide? Az Unspoken borítójáért teljesen odavagyok (felváltva jut eszembe róla Utena és Diana Wynne Jones), nagyon szerettem a (csakiskizárólag a pozitív) szereplőket, az elején szakadtam kb mindenen, aztán sajnos átcsapott vontatottba az egész, de várom a folytatást, mert a befejezés az egy kicsit ütött (miértmiértmiért???).

Aztán befejeztem Beth Revis Across the Universe sorozatát + egy novellát is elolvastam, hogy egy kicsit még tartson a dolog. Szerettem, nagyon. Az első részt legjobban, a második rész egy picit fura volt, a harmadik rész meg NAGYON fura. Szóval nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy amikor ez az egész indult, teljesen átgondolta-e az írónő hogy mit akar kezdeni a szereplőkkel, a hajóval, a bolygóval, meg úgy mindennel. De azért hiányozni fog. A Double Crossed az egy gyönyörűségesség *___* Imádom a Gallagher Girls-t, még jobban imádom a Heist Society-t és csak egy kérdésem lenne: mit kell tenni ahhoz, hogy legyen még ilyen soksoksok? A Just One Day pedig nem volt rossz, nem tetszett annyira mint az If I Stay, ha már Gayle Forman. Mindenesetre nagyon várom, hogy kora ősszel jöjjön a Just One Year és kiderüljön egy aprócska félreértés és legyen happy end! Az Ever After pedig Kim Harrison Rachel Morgan sorozatának 11. része volt. És most igen erősen gondolkozom, hogy volt-e már sorozat, amiből ennyi részt elolvastam, de szerintem nem, mert Anita Blake-et 10-nél végérvényesen feladtam. Rachellel az a helyzet, hogy mindig szerettem, kivéve amikor Nick szerepel. Mint például most. Szóval mehh, ez most nem igazán az én részem volt, de azért szomorú belegondolni, hogy ha minden igaz, már csak 2 rész van hátra a sorozatból :(

Januári kiszemeltek

Múlt hónapban még a szokásos 8 könyvet sem sikerült összeszednem, most pedig annyi könyv volt a januári várólistámon, hogy csak azt a nyolcat válogattam össze, amikhez van némi közöm is. Szóval semmi random új írót/könyvet nem emelnék most ki a többi közül.

Legeslegeslegjobban Beth Revis Across the Universe sorozatának befejező részét várom. Borítóját tekintve nem vagyok úgy elájulva, mint az első két résznél, de remélem a tartalmon ez nem fog változtatni és ugyanúgy fogom imádni mint az előzményeket. Aztán szintén nagyon várós a Legend (megjelent már magyarul is) második része, illetve a tizenegyedik Rachel Morgan könyv is. Az Unearthly harmadik része pedig sajnos csak azért van a listán, hogy ne maradjon befejezetlenül egy újabb sorozat, mert ugyan az első részt nagyon szerettem, a másodikat már nem annyira...

The Essence Kimberly Derting-től a Pledge második része, sajnos csak mérsékelten várós. A Crash Lisa McMann egy új sorozata lesz, a Falling for You egy új Lisa Schroeder, tőle pedig szeretnék még olvasni bőven, a Just One Day pedig Gayle Forman egy újabb könyve lesz.

Decemberben olvastam

Szóval megintcsak ezek azok a könyvek, amikről múlt hónapban akár írhattam is volna a blogon, de nem tettem. Vagyis egyszer majdnem, de a kedves freeblog megint közbeszólt :)

Kim Harrisontól A Perfect Blood a Rachel Morgan (aka Hollows) sorozat 10. része, és már nagyon időszerű volt elolvasnom, elvégre mindjárt megjelenik a 11. rész is. Nem csalódtam benne, szóval ezerrel várom a folytatást, amiben remélem megint sok-sok Trent lesz :) A Cindert kölcsönöztem, annyira nem volt nagy durranás, mint amit vártam, de rám nem jellemző módon még gyorsan elolvastam hozzá egy elősztorit (Glitches), meg tervben van egy utósztori (The Queen's Army) is, és szeretném folytatni is, hátha kevésbé lesz kiszámítható a második rész. A Smaragdzöldet kb egy fél éve olvasom (könyvhéten kaptam apukámtól), de látszik hogy nagyon rég volt az a német nyelvvizsga, mert meg kellett várnom a magyar megjelenést, helyenként annyira nem értettem. A Sugar Queen pedig kölcsönzés volt, de azt hiszem Sarah Addison Allen is egy olyan írónő, akiben nem lehet csalódni.

A Darth Vader and Son egy kakukktojás, mert csak 11 tényleges könyvet olvastam a hónapban, de akkor nem tudtam volna 3x4 könyvet összevagdosni. A könyv egyébként tündéri, egy könyvesboltban olvastam el, és ha nem lenne túlságosan is drága ahhoz a pár oldalhoz képest, simán megvettem volna. A Clockwork Prince-et időszerű volt már elolvasnom, de utólag belegondolva az sem lett volna nagy baj, ha ez úgy ahogy van, kimarad. Az Átmeneti üresedés szintén egy meggondolatlan döntés volt tőlem, mert abban bíztam, hogy amit Rowling írt, az csak jó lehet. Sőt, még lelkesedtem is egy pettyet, hogy végre valami ami nem HP. És na tessék, kaptuk ezt az olvashatatlan valamit, ami nem szólt semmiről. És elolvastam még a Ragyogás második részét is, ami szintén nagyon tetszett, egy picit más megvilágításba helyezte nálam az első rész eseményeit, most pedig kíváncsian várom a harmadik részt, ami sajnos csak júniusra várható.

A Shine Light-ot is időszerű volt már elolvasnom, mert az első két részt nagyon szerettem, és egyébként is, végre egy sorozat, amit nem csak elkezdtem, de be is fejeztem. Aztán hosszú idő után végre olvastam Joanne Harris-től is, ráadásul a Csokoládé harmadik részét, ami most sem okozott csalódást. A V is for Virgin pedig az a könyv, amiről szerettem volna bejegyzést írni, csak a karácsonyi hajtásban nem sikerült. Kelly Oramtól ugyanis olvastam nemrégiben a Serial Hottie-t, és éppen ezért landolt a V is a várólistám élén. A véleményem kicsit hasonló, a főszereplő helyenként túlzásba esett ezzel a "szüzesség fontos" hozzáállásával, de összességében nagyon aranyos volt, és tulajdonképpen értettem a mondanivalóját, még ha nem is értek vele egyet száz százalékban. Remélem még sok könyvet olvashatok tőle :) Végül pedig a hónap nagy csalódása, a Gravity. Nem tudom pontosan mit vártam ettől a könyvtől, biztosan megzavart a szép borító, vagy a figyelemfelkeltő fülszöveg, mindenesetre ekkora blődséget már rég pipáltam. A felnőttek, konkrétan a Föld vezetői olyan döntéseket hoznak, mintha körülbelül 5 évesek lennének, a főszereplő tinédzser(!) lányra olyan nemzetbiztonsági titkokat bíznak, ami már nevetséges, ráadásul határozottan nem emlékszem, hogy a két főszereplő ugyan mikor és hol kezdett el vonzódni egymáshoz. Nagyon valószínű hogy végre egy sorozat, amit nem akarok folytatni.