A 15 éves Sienna néhány éve elveszítette az édesanyját egy repülőgépes balesetben, valahol az Indiai-óceán felett, ám azóta sem tudta túltenni magát a traumán. Kerül mindent, ami repüléssel, vagy az óceánnal kapcsolatos, legyen szó szörfözésről, vagy a gyerekkori becenevéről: Sea (=tenger). Ezért lesz nagy lépés számára az, hogy az apukájától egy repülőjegyet kap születésnapjára. Ha elfogadja, Indonéziába mehet az apjával, hogy segítsen a tsunami miatt árvává vált gyerekeken. Sienna pedig úgy dönt, mennie kell. Még akkor is, hogy tudja, anyja is egy hasonló kezdeményezés során veszítette el a életét, ráadásul pont az Indiai-óceánnál, amit ő is látni fog, és még repülőgépre is kell szállnia. De úgy érzi, hogy ő sokkal közelebb áll az árva gyerekekhez, mint a felnőttek, főleg hogy ő aztán tényleg elég sok mindent tud a poszttraumatikus stresszről. Amire azonban még Sienna sem számít, az az, hogy az árvaházban megismerkedik egy nagyon helyes sráccal, a 17 éves Denivel. Amikor pedig a leghalványabb remény is felmerül, hogy Deni édesapja mégsem halt meg, Sienna csak egy percet tétovázik, mielőtt megszökne az indonéz fiúval...
A Sea már a megjelenése előtt a bookdepository-s wishlistemen volt, de azóta is reménykedtem abban, hogy vagy leárazzák, vagy megjelenik egy olcsóbb, puhaborítós változat is a könyvből. Persze egyik sem történt, így csak egy évvel később jutottam el odáig, hogy meg is szerezzem.
Az győzött meg, hogy Goodreads-en megláttam Heidi Kling nagyon aranyos véleményezését a könyvéről. 5 csillagot adott a saját könyvére, egy csillag minden egyes évre, amíg a Sea-n dolgozott (2005-2010). Szerintem ez nagyon kedves, és én is azon a véleményen vagyok, hogy simán megérdemel 5 csillagot a Sea, mert nagyon tetszett. Abban is bízom, hogy nem kell további 5 évet várnom Heidi Kling következő könyvére, bár ha minden igaz, akkor jövőre jön is a második.
A Sea egy nagyon kedves történet, elsősorban a továbblépésről, felnőtté válásról, meg hasonló dolgokról. Bevallom, egy kicsit tartottam tőle, mármint egyrészről ott vannak az indonéz tsunami áldozatai, meg a sok árván maradt gyerek, meg Sea-nek is megvannak a saját gondjai. Nem tudtam, hogy fér ebbe a történetbe a szerelem, főleg egy kéthetes utazás során, a Föld másik felén, ráadásul egy 15 éves lány életébe. De már tudom, hogy nem ez a lényeg. Hanem az, hogy "találkozhatsz valakivel, aki egy életre megváltoztathatja az életedet, még akkor is, ha csak rövid ideje ismered, hogy már egy másik ember vagy, mint mielőtt megismerted". És éppen ezért tökéletesen passzolt mindent. A befejezés tökéletes volt (imádom!), és olyan kerek egész volt minden.
A hátteréről félek bármit is mondani, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a valóságban milyen lehet egy ilyen katasztrófa után élni. És hogy hogyan lehet még ezek után is hinni. Vagy hogy milyen sokat számítanak az adományok, bárminemű segítség. Az, hogy egy tinédzser lány leül a kisgyerekekkel és krétával rajzolgatnak az aszfaltra. És hogy vajon mi lesz ezekkel a gyerekekkel, akiknek egyedül kell feldolgozniuk a traumát, amit a szüleik, testvéreik, otthonuk elvesztése jelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése