Ha néhány héttel ezelőtt találkoztunk volna, bizonyára úgy írnál le, mint egy átlagos tinédzser lányt, mint valaki normálisat. Mostanra viszont teljesen megváltozott az életem, olyan távol vagyok a normálistól, amennyire csak lehetséges. Egy élő tudományos kísérlet vagyok, nem csak hogy látom a szellemeket, de még genetikailag is módosított egy Edison csoport nevű gonosz társaság. Hogy ez mit jelent? Először is egy tinédzser nekromanta vagyok, aki nem képes irányítani az erejét, vagyis akkor is felélesztem a halottakat, amikor nem is próbálkozom. Hidd el, ez nem az a képesség, amire bárki is vágyhat. Most pedig az életemért menekülök három különleges barátommal, egy elbűvölő varázslóval, egy cinikus vérfarkassal, és egy zsémbes boszorkánnyal, és találnunk kell valakit aki segíthet nekünk, mielőtt az Edison csoport találna meg minket.
Az a nagy helyzet, hogy amint befejeztem az első részét a sorozatnak, már nyúltam is a másodikért, most pedig ugyanez a helyzet a másodikkal. Szóval egy icipicit összefolytak mostanra a dolgok, arról már halvány fogalmam sincs, hogy hol kezdődött a második rész, és hol is ért egész pontosan véget. Az biztos, hogy a tüzeskedő Rae-t most lecseréltük a kevésbé idegesítő Tori-ra. Vagyis nem így van, mert Tori mindenki mást valahogy jobban idegesít, de én kedvelem a karakterét, még akkor is, ha olyan amilyen. De ezen kívül a második részben nagyon kevés dolog történik csak. Már majdnem unalmasnak is lehetne nevezni, de valahogy olyan jól működnek együtt a szereplők, meg a párbeszédek, hogy mégsem lesz az.
A fő problémát az adja, hogy miközben a gyerekeknek segítséget kellene találni, meg kell birkózniuk a különleges képességeikkel. Mármint egyébként sem lehet könnyű megtudni, hogy boszorkány/vérfarkas/nekromanta/miegyéb vagy, de úgy, hogy emellett kísérleti nyuszi is voltál, és fogalmad sincs mi van veled, kicsit még jobban bonyolódnak a dolgok. Chloe kapásból megidéz egy féldémont, aztán meg életre kelt egy csomó halott denevért, aztán álmában felébreszt egy halottat, és még csomó egyéb dolog is történik. Miközben szegény lány mindent megtesz azért, hogy még csak ne is gondoljon ilyesmikre, mert látszólag minden erőfeszítés ellenére történnek meg vele ezek a furcsa dolgok. Aztán Derek is egyre jobban szenved a vérfarkasdival, kicsit nehezen megy neki az átalakulás. Főleg úgy, hogy egyelőre még nem is kellene ezzel a problémával szenvednie, hanem csak néhány év múlva lenne esedékes ez az egész átváltozgatás. Aztán meg mégis jelenlevő állandó probléma lesz belőle.
Na mindegy, szóval a srácoknak most meg kéne találniuk Simonék apukáját, vagy annak egy volt kollégáját, miközben számtalan kalandba ütköznek, köszönhetően a fent említett kisebb-nagyobb problémáik miatt (halottkeltő- és vérfarkas-dolgok). Ráadásul abban sem lehetnek soha biztosak, hogy kikben bízhatnak egyáltalán meg, főleg miután az előző részben többszörösen is elárulták őket. De úgy tűnik a kötet végére találtak egy biztosnak tűnő helyet, aztán pedig hamarosan az is kiderül, hogy mi mindent tartogat még a befejező kötet.
Amit kifejezetten nem szerettem, hogy a Derekkel átélt összes izgalom ellenére mégis Simon fogta a rész végén Chloe kezét, én pedig egyértelműen, száz százalékig nem neki drukkolok. :D Éppen ezért nem is írok többet, hanem folytatom a harmadik rész olvasását, csak hogy mielőbb megtudjak mindent:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése