Annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet, nem csak azért, mert aki él és mozog csak jókat írt róla, hanem mert annyira igényes kiadásban jelent meg. Teljesen odáig vagyok a borítóért, a koporsós ötletért, hogy ezüstös az oldala, hogy már maga a könyv formája is más, mint az összes többi, hogy színes minták vannak a lapjain, hogy minden fejezet iniciáléval kezdődik... Szóval mit ne mondjak, abban reménykedtem, hogy a csodálatos külső egy hasonló belsőt is takar, és semmi okom nem volt arra, hogy mást higgyek. És mégis, 1 hónapig vesződtem vele, annyira nem tudtam haladni az olvasással.
A főszereplőnk, Charlotte Usher gyakorlatilag láthatatlannak érzi magát az iskolában. Pont olyan ember, aki ha egyszer tényleg eltűnne, senki sem venné észre a hiányát. És pontosan ez is történik, miután életét veszti egy ártalmatlan gumimaci okozta fulladásban, és a szó szoros értelmében láthatatlanná válik. Az életben való céljait azonban a halála után sem adja fel: mégpedig azt, hogy mindenképpen meg fogja magának szerezni Damen-t, akibe már jó hosszú ideje titkon bele van szerelmesedve. Még az sem tántorította el soha, hogy Damennek van egy rosszindulatú barátnője, Petula, meg a hasonlóan "jószándékú" Wendy-k is állandóan körülötte legyeskednek, akkor miért kéne hogy megállítsa egy olyan apróság, hogy Charlotte... halott?
Amit nem szerettem, hogy Charlotte nem csak az iskolatársai szemében volt teljesen láthatatlan, hanem az enyémben is. Mármint jelen volt, de egyszerűen semmi komoly célja nem volt, annyira jelentéktelen szereplőnek bizonyult. Pedig ő a főszereplő! De ez a többiekre is ugyanúgy igaz, Petula és a Wendyk is mind nagyon sablonosak, és gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg róluk, Damen úgyszintén. Az egyetlen normálisabban kidolgozott szereplő egyedül Scarlet volt, nem véletlenül őt sikerült egyes egyedül megkedvelnem. Mondhatnánk persze, hogy ez csak azért van, mert Charlotte halott, és inkább a többi szellemre koncentrálnak, de még ez sincs, a halott iskolatársakat ugyanúgy nem ismertük meg, mint az élőket. Az pedig, hogy a családot annyival elintézik, hogy "a tinédzserek amúgy sem sokat foglalkoznak velük életükben, a haláluk után is ez marad", nagyon gyenge lépésnek tartom. Csak azért van, hogy ne kelljen még ezzel is foglalkozni, mert akkor talán valami komoly tartalma is lenne a könyvnek.
Összességében azt mondom, hogy egy 12-14 évesnek pont megfelelő ez a könyv, de én 10 évvel később már sajnos egyáltalán nem tudom élvezni. A fogalmazás, meg a semmilyen szereplők miatt. Ennek ellenére félre fogom tenni a könyvet, mert a polcon brutálisan jól mutat, meg majd a leendő gyerekeim egész biztosan jobban fogják értékelni. A következő könyv is megvan, szóval lehet, hogy befizetek majd a harmadikra is, csak hogy jól nézzen ki, de az igazat megvallva annyira nem várom. Ettől függetlenül még lehet hogy pozitívan fogok csalódnia, elvégre az első rész végére jellemfejlődtünk egy kicsit... Na de ez majd kiderül, ha egyszer ráveszem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése