Ez Kim Harrison Madison Avery trilógiájának harmadik, egyben befejező kötete. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ezidáig sikerült elsiklanom afelett a tény felett, hogy egy trilógiáról van szó, és körülbelül egy hasonló hosszúságú sorozatra számítottam, mint a Hollows, ami ugye most 9. résznél jár, és készül a tizedik. Azért, mert a csapatot akit ebben a sorozatban sikerült összehozni, egyenesen imádom, és mert egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy egy kötetben minden szálat el lehetne rendezni. De nincs rossz vége, csak úgy vagyok vele, hogy én egyenesen várom Kim Harrison új megjelenéseit, és Madison Averyt akkor is ugyanúgy szeretném, ha a tizedik kötetet várnám. Jól van, nem ragozom túl, a lényeg, hogy vége, nincs rossz vége, de azért én még szeretnék többet.
Amikor Madison Avery meghalt a bál éjszakáján, tudta, hogy az élete már sosem lesz ugyanaz. Most van egy erős amulettje, egy csapat kópé angyal az oldalán, és a képessége, hogy előrelásson a jövőbe, hogy tudja a sors alakulását. És persze ott van neki Josh, a tökéletes barát, akit egy cseppet sem zavar, hogy a barátnője halott. De a halottságnak megvannak a maga hátrányai is. Madison úgy érzi megakadt a fény és a sötétség, illetve a régi élete és a kaszás feladatai között. Amikor pedig Madisonnak megadatik, hogy visszaszerezze a testét, vagyis hogy újból élő legyen, élete eddigi legnagyobb döntését kell meghoznia. Visszatérhetne az élők közé, egy átlagos lányként, aki végre normális kapcsolatban lehet a szerelmével... De ha valóra válna mindaz, amire vágyik, akkor elveszítheti mindazt, amiért mostanáig olyan keményen dolgozott...
Annak ellenére, hogy milyen rövid volt az egész sorozat, meg a befejező rész is, úgy érzem nagyon fog hiányozni nekem Madison Avery. Hogy miért? Mert az összes szereplőt sikerült annyira megszeretnem, imádom a párbeszédeket, Barnabas-t, Nakitát, Paul-t, Madison-t, Grace-t... Sőt, még azokat a kaszásokat is meg tudtam volna kedvelni, akik épphogycsak feltűntek ebben a részben. Josh-t túlzottan nem szeretem, de csak mert olyan keveset szerepel, hogy semmi esélye nincs kibontakozni, és csak azt látom, hogy valamiért Madison nagyon szereti. És bár én ezerszer is másnak drukkolok (Paul :D), azért annak is örülök, hogy végre-valahára nincsenek sokszögek (pedig hű de lehetnének... :D), hanem minden úgy alakult, hogy kedves és jó legyen a lezárás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése