Miután Suranne váratlanul Angliából az Államokba költözik, az új iskolájában az új barátai csak egy dologra próbálják figyelmeztetni: tartsa távol magát Kane Richards-tól. Mindenki állítása szerint ő egy szívtelen playboy, aki csak egy emberrel törődik, saját magával. Persze első pillantásra látszik, hogy miért ússza meg mégis, hiszen Suranne életében nem látott még ennyire jóképű srácot, akihez első perctől így vonzódna. És a dolgok sem éppen olyanok, amilyennek azt állítják, főleg miután úgy tűnik Kane nagyobb figyelmet fordít a lányra mint másokra, és közben azt suttogja, hogy ő más, mint a többiek. Vagyis minden figyelmeztetés ellenére, Suranne komolyan elgondolkozik azon, hogy vajon Kane szándékai vele szemben tisztességesek-e, vagy ő is csak egy újabb név a fiú listáján. És eközben talán arra is rájön, hogy milyen a valódi Kane Richards. Még akkor is, ha Kane Richards egyáltalán nem szeretné, ha kiismernék.
Májusban már említettem a könyvvel kapcsolatban, hogy nagyon ötletesnek tartom a borítóját, ami úgy néz ki, mint egy iskolai szekrény, illetve hogy száz százalékig feelgood cuccnak néz ki. Persze ez csak a látszat, mert annyira nem élveztem. A történettel igazából semmi bajom nem lenne, ráadásul azokat a regényeket is szeretem, ahol két oldalról ismerjük meg az eseményeket, a fiú és a lány narrációjából. Na de a megvalósítás...
Annyi minden ismétlődik ebben a kötetben, hogy már halálosan idegesített. Az ilyen szófordulatokra gondolok, hogy Kane-nek minden lány "chicks", kivéve Suranne, aki az ő csaja (his girl) hogy minden alkalommal a "crooked grin"-jét kell csodálnunk, hogy Suranne-nek ott van a szexis akcentusa, ami teljesen beindítja Kane-t, és ezt a lány összes hangosan kimondott szavánál el kell ejteni, meg hogy hú de kemények vagyunk, és ezt azzal fejezzük ki, hogy minden mondatunkban ötször szerepel a "shit" szó. Csúnyább nincs, de a shit az gyakorlatilag oldalakat kitenne a könyvben, ha leírnánk egymás mellé az összes szart, amit ezek ketten kiejtettek a szájukon.
Ha azt nézzük, van egy csomó olyan könyv, amiben a rosszfiú összejön a jókislánnyal, mert az megváltoztatta őt, meg mert megoldják a háttérben levő problémákat, lásd Elkeles, vagy éppen a DUFF. De ami azokban a könyvekben működött, az itt nem annyira. Itt annyi minden el van túlozva, hogy az egész teljesen valószerűtlennek tűnik. Kane olyan népszerű, hogy az egyszerűen nem létezik, hogy ha csak kihasználja a lányokat, márpedig olyan szinten, hogy a nevüket sem jegyzi meg, ráadásul ezt mindenki tudja róla, akkor miért van érte odáig a fél iskola? Gyakorlatilag Suranne is egy a sok közül, hiszen minden figyelmeztetés ellenére teljesen el van ájulva Kane-től, akkor meg mégis miért lóg ki a többiek közül? Semmi feltűnőt nem csinált, és nem hiszem, hogy ő az egyetlen lány, aki megpróbált nem ennyire nyilvánvalóan odáig lenni érte. Suranne mindent túlreagál, ennek ellenére a problémák seperc alatt meg lettek oldva, meg egyébként is nagyon felszínesek voltak. Lásd az anya alkoholizmusát, vagy az apja halálának évfordulóját, vagy hogy Kane miért nem mondja azt soha, hogy szeretlek. Vagy az, hogy Suranne-nek egyik percről a másikra haza kell mennie, mindezt az utolsó 10 oldalon belül. Annyi mindent bele akartak gyömöszölni ebbe a kötetbe, és sajnos minden annyira brutálisan eltúlozva, és összecsapva jelent meg, hogy abszolút élvezhetetlen volt az olvasmány. Pedig lehetett volna nagyon jó is, olyan mint a Duff volt például. Mert ott is gyakorlatilag ennyire előtérben volt a szexualitás, de valahogy azt sokkal valóságosabbnak találom, mint Kane Richards-ot.
És ennyire összecsapott, felesleges befejezést még életemben nem pipáltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése