A modern tudomány egyik ballépésének hála, jelentősen lecsökkent a várható élettartam, a férfiak 25, míg a nők mindössze 20 éves korukig élnek. Az emberiséget pedig úgy próbálják megmenteni a kihalástól, hogy a fiatal lányokat elrabolják, és poligám házasságra kényszerítik őket. A 16 éves Rhine-t is elviszik feleségnek, aki ezáltal a fényűzés és kiváltságok világába csöppen. És annak ellenére, hogy a férje, Linden, valóban szereti őt, és Linden másik két feleségével is kezd kialakulni a bizalom egymás felé, Rhine csak egy dolgot szeretnie: megszökni, és megtalálni az ikerbátyját. Ez azonban korántsem olyan egyszerű Linden félelmetes apja mellett, aki annyira szeretné megtalálni az ellenszert erre a vírusra, hogy sorra halmozza a holttesteket a titkos laboratóriumában. Az egyik szolga, Gabriel, azonban Rhine segítségére lesz, sőt, egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz.
Vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Egyrészt nagyon szeretném szeretni, mert nagyon tetszik a világ. Teljesen el tudom képzelni, hogy az átlagéletkor ilyen szintű lecsökkenése mennyire fel tudná forgatni a világot. Tehát az alapelgondolás engem elég rendesen lenyűgözött. Mégis voltak olyan dolgok, amik miatt nem tudtam szeretni. Vaughn, aki elvileg a főgonosz a történetben, egyáltalán nem vehető komolyan. Rhine-nal gyakorlatilag nem csinált semmit, csak kicsit megfenyegette, a többi rémtettét pedig csak mások elbeszéléséből ismerjük, tehát kérdés, hogy mi igaz mindebből, és mi nem? Az meg, hogy neadjisten felboncolja a halottakat... elvégre kétségbeesetten keressük a megoldását ennek a genetikai bakinak, akkor miért ne lehetne mindent felhasználni hozzá, amit csak lehet? A többi dologra meg olyan szinten nincs bizonyíték, hogy nem tudtam eldönteni, hogy el lehet-e hinni bármit is. Szóval nekem Vaugh kicsit nevetséges volt, de lehet hogy látunk még tőle rosszabbat is a következő részekben.
Gabriel szála annyira nincs kidolgozva szerintem, én egyelőre sokkal jobban kedveltem Lindent. Kicsit fájdalmas a tudatlansága, de ha szereti a feleségeit, akkor nem vagyok biztos abban, hogy nem lehetett volna elmondani neki azokat a dolgokat, amiket nem sejt. Annyira azért nem tűnt olyan embernek, aki azonnal az apjához rohan. Itt konkrétan azt nem szerettem, hogy sokkal valódibbnak az, ami Rhine és Linden között van, mint ami Rhine és Gabriel között volt. Főleg, hogy tényleg nem ő a gonosz, hiszen semmit sem tud arról, amit Vaugh a laboratóriumában mesterkedik (már ha a rémhírek igazak), vagy ami a többi lánnyal, például Jenna testvéreivel történt.
A három, Rose-zal együtt négy feleséget egyébként nagyon hamar megszerettem. Ahhoz képest, hogy milyen helyzetbe kerültek, mindannyian megpróbáltak a lehetőségekhez mérten beilleszkedni és megszokni a dolgokat. Nagyon szerettem olvasni azt, ahogy a bizalom és barátság egyre inkább megjelenik hármójuk között. Jennát azonnal meg sikerült szeretnem, az életfelfogása, a látszólagos beletörődése, meg minden miatt. Cecily-t hol szerettem, hol nem, de hát ő a legkisebb, és nem lehet azért haragudni rá, amiért szinte azonnal elfogadta a helyzetét. Ő más világból jött, mint a többiek. Egyértelmű, hogy Rhine-nak a legnehezebb, mert Cecily csak nyert ezzel a házassággal, elvégre kikerült az árvaházból, Jennának már nem volt mit veszítenie, Rhine-nak pedig ott van az otthona, és leginkább a testvére, akivel nem tudja mi történt az elmúlt hónapokban.
A történet végén nincs óriási lázadás, meg mindent elsöprő szökés, de pont olyan a befejezés, hogy várom a folytatást, mert innentől még bármi lehet. Nekem egyelőre nincs elképzelésem, hogy milyen irányt fog venni a történet, de mindegy is, mert csak jövő februárban számíthatunk a második részre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése