Fülszöveg: Rosszul vagy a vámpíroktól? Meena Harper is. A főnökei miatt azonban írnia kell róluk, még ha nem is hisz a vérszívókban. Pedig Meenától nem áll távol a természetfeletti. Tudja, hogyan fogsz meghalni. (Persze úgysem hiszel majd neki - ahogy más se.) De hiába a jóstehetsége, elköveti a hibát, hogy beleszeret egy modern kori hercegbe. Lucien Antonescu sötét titkot rejteget. Olyan titkot, ami miatt sokan - köztük egy ősi vámpírvadász társaság is - a halálát kívánják. Csakhogy Lucien már eleve halott. Talán ezért ő az egyetlen pasi, akivel Meena el tudja képzelni a jövőjét. Ugyanis a lány mindenki más sorsát képes megjósolni, csak a sajátját nem. Bár Luciennél jobb pasit álmodni sem lehet, Meena talán mégis egy rémálomba csöppent. Elérkezik az idő, hogy a saját jövőjébe lásson... Már ha van jövője.
Úgy találtam rá a könyvre, hogy én mindig is nagyon szerettem Meg Cabot könyveit, kezdve a Neveletlen hercegnőkkel, és utána az összes többivel, ami eljutott hozzám. És már régóta gondolkoztam azon, hogy az újabb könyveit is el kéne kezdeni (Insatiable, Abandon, de még az Airhead is kimaradt), aztán végülis úgy alakult, hogy Meg Cabottal együtt újrafelfedeztem a Westendes könyvsikerkölcsönzőt, ahonnan sikerült kikölcsönöznöm az Olthatatlan vágyat.
Hozzá kell tennem, hogy még mindig legtöbbet tömegközlekedési eszközön szoktam olvasni, az Olthatatlan vágyat magammal cipelni pedig észveszejtőn ciki volt nekem :D Mindig csak akkor jutott eszembe, hogy be kellett volna bugyolálnom újságpapírba, mikor már azon voltam, hogy előszedjem a táskámból a buszon... Nagyon kellett igyekeznem, hogy minél kevesebb ember lássa meg a borítóját. Mert ilyen címet esküszöm még egy szappanoperának sem adnék. :D
Amikor elkezdtem olvasni, nem igazán tudtam hová tenni. Egyáltalán nem olyan, amit Meg Cabot-tól megszoktam, és nem tetszett. Konkrétan az volt a véleményem, hogy hogy tudtam ennyire mellényúlni, ennek a könyvnek nem csak a címe eszméletlen gagyi, de a stílusa is. Aztán megszoktam. Dehogy megszoktam, megszerettem. Esetenként még mosolyogtam is. Főleg mikor megjelent Alaric Wulf, na onnantól imádtam. Ekkora egy nevetségesen imádnivaló, nem mellesleg abszolút komolyan vehetetlen vámpírvadász nincs még egy a földön. Nem is kérdés, hogy ő a kedvenc szereplőm, az összes jelenete alatt fülig ért a szám. Engem nem érdekel, hogy ki lelkitársa kinek, de én ezerszer is azért drukkolok,hogy Alaric boldog legyen és lehetőleg egyszer se haljon meg.
Amit sajnálok, hogy Meenát egyáltalán nem sikerült megszeretnem. Pedig próbáltam, esküszöm, hogy próbáltam. Már a neve is adja magát, meg hogy még ott van Jon is, tiszta Dracula, mármint a Bram Stoker-féle. És valahogy mégsem. Ott van a szuper képessége, vagy hát kétséges hogy mennyire szuper, mert nyilván teher is. Na de ő mindezt arra használja, hogy szappanoperákhoz írjon párbeszédeket? Meg ha már kinyírtak 1-2 külföldi lányt, akkor csak úgy elengedi Yalenát, hogy majd hívj, ha bajba kerülsz? Mikor tudja hogy bajba kerül? Értem én, hogy nem menthet meg mindenkit, na de akkor miért az a nagy konklúzió, hogy meg akar menteni mindenkit? Komolyan nem értem ezeket a nőket...
Na mindegy, én nem adom fel, nemsokára megjelenik a második része is, Overbite címmel, meg ha már Meg Cabot, akkor én az Abandonnak is szeretnék adni egy esélyt, hátha ott kapunk egy jobb Persephonét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése