Annát Párizsba küldik, hogy ott járja ki a középiskola utolsó évét. Egy ilyen lehetőségnek általában a legtöbb épeszű ember nagyon is örülne, de Annát túl sok minden köti Atlantához: az egész addigi élete, az anyja, a kisöccse, a barátai, ráadásul pont kialakulóban van a kapcsolata a sráccal, akiért már évek óta odáig van. Szerencsére Anna Párizsban is hamar barátokra talál, sőt, Etienne St. Clairszemélyében talán többre is. De a fiúnak már régóta van barátnője, és Annát is visszatartja az atlantai majdnem-barátja, meg még egy csomó minden... A kérdés csak az, hogy ez alatt az egy év alatt, amit Anna Párizsban tölt, vajon sor kerül-e arra a címben is szereplő francia csókra, amire mindannyian várunk?
Már vagy egy fél éve a readeremen pihent ez a könyv, de valahogy visszatartott a címe. Aztán láttam, hogy John Green is szereti, és úgy voltam vele, hogy miért ne? Szóval adtam neki egy esélyt, és én azt mondom, hogy mindenki tegye ugyanezt, és senkit ne tartson vissza ez az enyhén zavarbaejtő cím, mert ez a könyv tömény szórakozás!
Adott egy Anna, aki egy igazán kedves, igazán imádnivaló amerikai leányzó, aki nincs valami jó viszonyban az apjával, ráadásul ez a nagyon kedves apuka Párizsba küldi Annát, akinek ehhez abszolút semmi kedve nincs. De nem duzzog olyan nagyon sokat, csak pont annyit amennyi egy ilyen helyzetben elvárható, mert utána elég gyorsan felfedezi Párizst, vagy legalábbis a mozijait. Anna ugyanis őrült filmrajongó, jövőbeli célja is az, hogy majd filmkritikus lesz, addig pedig a blogjára ír kritikákat, ezzel is fejlesztve írói képességeit. És persze már említettem, hogy szinte azonnal belecsöppen az egyik legjobb baráti társaságba, ami két lányból (Rashmi és Mer), illetve két srácból (St. Clair és John) áll. Amellett pedig enyhén tisztaságmániás, ami nem kevés kellemes percet szerzett a történet során. Én például nagyon bírtam, amikor St Clair először járt Anna kollégiumi szobájában, és a lány azon problémázott, hogy az ablaka nem tiszta, mert még nem volt ideje ablaktisztítót venni, az előző lakó pedig nem tudta, hogy nem egyszerre kell ráfújni a permetet az ablakra, hanem csak kis részletekben, és azonnal le kell törölni, különben rászárad. Vagy amikor azért hagyja ott az egyik barátját, mert az egyik haverja nem ment ki a wc-re, hanem elintézte a dolgát a zuhanyzóban, és ez rajta kívül senkit nem zavart abban a társaságban.
Aztán ott van St Clair, vagy Etienne, vagy kinek hogy tetszik. Ő egy angol-amerikai-párizsi (mikor melyik) srác, akibe Anna szinte az első percben teljesen belezúgott, akármennyire is tiltott terület. Van ugyanis egy Ellie, aki már egy jó ideje St Clair barátnője, még akkor is, ha mostanában nem éppen békés a hangulat kettejük között. Aztán ott van Mer, aki már régebb óta szereti St Clair-t, és mivel ő volt Anna első barátnője a kollégiumban, Anna próbálja tiszteletben tartani a barátnője érzéseit. Arról nem is beszélve, hogy ott van Anna atlantai majdnem-kapcsolata, bár az is igaz, hogy a lány egyáltalán nem biztos abban, hogy hányadán is állnak, és hogy vajon Toph várni fog-e rá. Arról nem is beszélve, hogy Etienne-nel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz, szinte már legjobb barátok lesznek, mégsem tudja egyikük sem tagadni, hogy fülig szerelmesek egymásba. És mégsem történik sokáig semmi, hiszen annyi köztük a félreértés. Egyik percben még barátok, a másikban pedig annyira kényelmetlen egymással lenni, hogy inkább nem is beszélnek. És az a baj, hogy ezt csak húzzák, húzzák...
Nem akartam lelőni semmilyen poént, még akkor sem, ha a könyv címe már előre feltételezi a befejezést. De még így is érdemes elolvasni, mert én rég mosolyogtam ennyit egy könyvön. Minden szereplője hihető és abszolút szeretnivaló, imádom a párbeszédeket, meg a leírásokat is. Amióta olvasom, egyszerűen csak arra vágyom, hogy én is Párizsban töltsek egy-két hetet, minden éjjel csak moziba járnék, főleg úgy, hogy elméletben már tudok jegyet venni, és attól sem esnék kétségbe, hogy nem beszélem a nyelvet, maximum annyira, mint Anna év elején. És ő sem halt meg odakint :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése