Amikor Kate Mercer szülei életüket vesztik egy tragikus autóbalesetben, a lány hátrahagyja addigi életét, és Párizsba költözik a nagyszüleihez. Kate a fájdalom elől a könyvek és a művészet világába menekül, egészen addig, amíg nem találkozik Vincent-tel. A titokzatos és vonzó fiú már a mosolyával elkápráztatja Kate-et, pedig egészen mostanáig a lány mindenki elől elzárta a szívét. Ám ahogy egyre inkább egymásba szeretnének, Kate megtudja a fiú titkát: Vincent egy élőhalott, aki újra és újra feláldozza az életét azért a nemes célért, hogy másokat megmentsen. De vannak olyan élőhalottak is, akik még a haláluk után is azért "élnek", hogy másokat elpusztítsanak, legfőképpen Vincent-et. Kate pedig félti a szívét, hiszen egyszer már összetört, amikor elvesztette a szüleit; hogyan élhetne tehát azzal a gondolattal, hogy a szerelmének élete állandó veszélyben forog?
Pontosan, sikerült a zombi-irodalom egy újabb példányára bukkannom. A revenant kifejezést én eddig konkrétan még nem hallottam, azt sem tudom, hogy lehetne magyarba ültetni. Vagyis pontosabban most rágoogléztam, kerestem wikin, meg angolszótárban, meg végül egy franciában meg is találtam. És a legjobban ráillő kifejezés a találatok közül talán a "hazajáró lélek", vagy "szellem", úgy rémlik mind a kettőt említették is a könyvben. Na a lényeg, hogy most ezek a főszereplők. Ők olyan emberek, akik úgy haltak meg, hogy közben megpróbáltak másokat védeni. Majd csodák-csodájára 3 nap múlva feléledtek, és megtartották a jó szokásukat. Mármint hogy megpróbálják megmenteni mások életét, közben meg lehet hogy ismét belehalnak, de nekik mindegy, mert gyorsan meggyógyulnak. Ezzel a képességükkel próbálnak meg együttélni élőhalott szereplőink, közben pedig próbálják feldolgozni a sok halált, amit látnak, meg az életet, amit ők már nem élnek meg ugyanúgy. Persze öregednek is, legalábbis addig, amíg nem halnak meg újra, és ami a legdurvább, hogy ugyanúgy vannak szükségleteik, lélegeznek, esznek, isznak, fogynak, híznak, egyedül aludni nem szoktak, vagyis de, havonta egyszer három napra, amikor teljesen halott állapotba kerülnek.
Szerencsére az emberek nem tudnak róluk, hiába járnak közöttünk (=beteg módon követnek minket), de azért a revenánsoknak így is vannak ellenségeik. Ugyanolyan élőhalottak, mint ők, csak az emberek megmentésével nem foglalkoznak; éppen ellenkezőleg. Ők ugyanis úgy haltak meg, hogy még életükben elárultak másokat, és a haláluk után is megtartották ezt a kellemetlen szokásukat. Gyakorlatilag a halálba csábítják az embereket, miközben Vincenték ezt próbálják megakadályozni. Mivel mindkét csapat évszázadok óta létezik, és körülbelül azóta harcolnak egymással, most is épp a háborújuk egyik fejezetébe sikerült bekapcsolódnunk, legfőképpen Kate-nek, és a nővérének, Georgiának.
Kate ugyanis egy szép, de azért visszafogott leányzó, aki kávézókban ücsörögve olvasgat, vagy éppen belefeledkezik a múzeumok műalkotásaiba. És gyakorlatilag ez az élete, nem jár szórakozni, a barátait pedig olyan egyszerűen elintézte, hogy törölte magát az internetről. Aztán egyik pillanatról a másikra felfigyel Vincentre, vagy fordítva, fene se tudja. A lényeg, hogy szinte teljesen érthetetlen okból egymásba szeretnek, és ezzel Kate is belekeveredik a fent említett zombiháborúba, és vele együtt a nővére is.
Igazából nem volt bajom az alappal, meg voltak benne kellemes meglepetések. Például mikor még Kate nem tudja Vincent titkát, csak azt látja, hogy valami nagyon nincs rendben a sráccal, akkor hallgat a józan parasztira, és megpróbál elmenekülni. Az meg más kérdés, hogy nem sikerül, de ez van. Az is okés volt, hogy próbáltuk megismerni a többi revenánst, csak azt sajnálom, hogy annyira laposra sikeredett mindenki. Nem hiszem el, hogy egy kivétellel mindenki csak úgy elfogadja Kate-et, meg asszisztálnak neki a Vincent-tel való kapcsolatában. Oké, hogy jót akarunk a barátunknak, és nem akarjuk szenvedni látni, de azért ez néha sok volt. Főleg hogy mindenki önként vállalkozik, hogy közvetítik Kate-nek az "alvó" Vincent üzeneteit. Három napot csak ki lehet bírni a pasink nélkül, akármennyire szerelmesek vagyunk, nem?
Na és akkor itt jön a durva rész. Hogy Kate rohadtul nem bír ki három napot Vincent nélkül, és már lassan nekrofíliába ment át az egész. Megcsókolni egy halottat nem menő. Ja, ha már csók. Mi a fene az a "sexy kiss", amit a fiúk csinálnak ebben a kötetben? Jules is, meg Vincent is. Az írónőnek ez az egyik kedvenc kifejezése, de én egyszerűen nem tudom elképzelni hogy nézhet ez ki.
Nagyon hiányzott még a szülői háttér a két lánynak. Én először azt hittem a nagyszülőknek itt fontosabb szerepük is lesz, tekintve, hogy Papy hallott már a revenant kifejezésről, meg hogy JB elment hozzájuk látogatóba. De aztán semmi. Csak az, hogy megengedjük Kate-nek, hogy töltse a barátjánál az egész éjszakát, hogy legyen idejük kibékülni. Mindezt azután, hogy Kate napokig zombi volt, ugyanezen srác miatt. Georgia meg gyakorlatilag azt csinál amit csak akar, és még azután is, hogy nyakig gipszben jön haza egy "buliból" is csak annyi a büntetés, hogy egy darabig ne járjon bulizni, maximum moziba, vagy éttermezni. Én valahogy nem szeretem ezeket a laza gondviselőket, főleg miután a lányok szülei már meghaltak autóbalesetben. Én ilyenkor picit jobban vigyáznék a megmaradt unokáimra.
Mindenesetre én tartom magam annyira normálatlannak, hogy valószínűleg a mostani habos-babos befejezés után is kezembe fogom venni a második részt. De az majd csak jövőre lesz, addig pedig még ötszázszor átgondolhatom az életemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése