2007-ben irodalmi Nobel-díjat kapott Doris Lessing, de enélkül is nagyon szeretik őt az egyetemi berkekben, ezért is vettem rá magam, hogy elolvasom az egyik regényét. Fogok még mást is olvasni tőle (Az arany jegyzetfüzet már tervbe is van véve, de múltkor Az ötödik gyerek is szemezett velem a könyvtárban, de akkor inkább ezt választottam). Nagyon tetszett, mert egy nagyon különleges történetről van benne szó, mármint így lélektani szempontból, de hozzáteszem, hogy nem szívesen államvizsgáznék belőle, mert szerintem elég nehéz is. Akkor már inkább Kazuo Ishiguro-t választanám a kortárs írók közül.
Fülszöveg jön: Zimbabwe. Kíméletlen hőség. A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat.
Mint mondtam, ez egy lélektani regény, tehát egyáltalán nem maga a gyilkosság a lényeg, hiszen már az első oldalakon megtudjuk, hogy ki halt meg és ki a tettes, hanem ami igazán számít, az az, hogy mi áll a dolog hátterében, mi juttathatta el hármójukat egy ilyen végkifejletig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése