Azt hiszem mondtam már, hogy Joanne Harris az egyik legfrissebb kedvencem, és most szerencsére most sem sikerült csalódnom. Igazából már az Ötnegyed narancsnál azt írtam, hogy ez jobban tetszett, mint az összes többi, de most megint így vagyok vele. Valószínűleg csak az emlék frissességén múlik, ugyanis mindegyik története lenyűgöző. Azért most volt egy olyan rész, ami nekem nem kifejezetten tetszett, vagyis szerintem meglehetősen logikátlan, de attól még elképzelhető.
Joanne Harris most egy franciaországi kis szigeten az eddigiektől teljesen eltérő, de ugyanolyan lenyűgöző világot mutat be, leírásai alapján teljesen magunk elé tudjuk képzelni a környezetet. A sziget tulajdonképpen két részre oszlik, Les Salants-ra és Le Houssiniéré-re, és a két közösség között már egy örökkévalóság óta versengés folyik. Úgy tűnik azonban, hogy mindig a salantsiak húzzák a rövidebbet. Ide tér vissza 10 év után Mado, és próbálja megfordítani a salantsiak szerencséjét. A megérkezése azonban nem bonyodalmaktól mentes, és úgy tűnik, hogy mogorva édesapja akarja őt legkevésbé visszafogadni, ám Mado szövetségesre lel egy vöröshajú idegen személyében, és együtt próbálják felrázni a falusiakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése